Hatos ikrek születettek egy amerikai kórházban: Fotó!

hatos ikrek kisbaba szülés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem mindennapi eset történt az amerikai Virginia államban: hatos ikrek születtek.

A virginiai VCU orvosi egyetem kórházában adott életet 6 gyermekének egy nigériai nő. Ajibola Taiwo három fiú és három lánygyermekét császármetszéssel hozták világra, ami nem meglepő, hiszen ennyi gyermeket természetes úton lehetetlen megszülni.

Íme a pár, akik már 6 gyermek boldog szülei Forrás: VCU

A pár már 17 éve próbálkozik gyermekáldással, ám idáig sikertelenek voltak. Tavaly novemberben azonban kiderült, hogy Ajibola 4 gyermeket hord a szíve alatt, majd januárban, egy másik ultrahangvizsgálat mutatta ki, hogy valójában nem is 4, hanem 6 kisgyermek boldog édesanyja lesz.

Így néznek ki a frissen született csöppségek Forrás: VCU

A kórház információi szerint a legkisebb baba 737 grammal, a legnagyobb pedig 1,3 kilogrammal született, és szerencsére mindenki teljesen egészséges - írta meg a VCU News.

Ikreket szült a 64 éves nagymama

Spanyolország második legidősebb kismamája most 64 éves, és 2011-ben már életet adott egy kislánynak, akit el is vettek tőle, és nevelőotthonba került. Most újat szült, egy kislánynak és egy kisfiúnak adott életet. Olvass tovább itt...
Hihetetlen gyógyulás! Agresszív áttétes rákot győzött le a 3 gyerekes anyukahttp://www.life.hu/csalad/20170523-hihetetlen-gyogyulas-agressziv-attetes-rakbol-gyogyult-ki-a-3-gyerekes-anyuka.htmlAmikor Ashley Hallford 35 évesen várandós lett, ő volt a világon a legboldogabb ember. Egyik nap azonban egy apró, furcsa dudort tapintott ki a nyakán – ám, ekkor még fogalma sem lehetett arról, hogy mekkora harc előtt is áll. A dianózis; rák. Az orvosok heteket adtak csak a várandós nőnek. Ez 10 éve történt, azóta pedig csodák sora érte Ashley-t és családját. Család--Eltűnt, elrabolt gyermekek - Megelőzhető, vagy csak a szerencsén múlik?http://www.life.hu/csalad/20170524-eltunt-elrabolt-gyermekek-megelozheto-vagy-a-szerencsen-mulik.htmlAzt hiszed, hogy a te gyermeked nem menne el egy idegennel? – Lehet, hogy tévedsz, ez pedig akár az életébe is kerülhet. Évente több mint 100 gyermek tűnik el nyomtalanul. Elszöktek, elrabolták őket, tragédia áldozatai lettek? Ezekre a kérdésekre csak nagyon ritkán kapunk választ – persze van, hogy évek óta eltűnt gyermekek előkerülnek, de sajnos nem ez a jellemző. Ma, az eltűnt gyermekek világnapján a megelőzést helyezzük előtérbe. Mi az, amit szülőként megtehetünk gyermekeink védelmében? CsaládThinkstockCannes-ban találkozott Vajna Timi a családjával http://www.life.hu/csalad/20170525-vajna-timi-cannesben-talalkozott-a-csaladjaval.htmlNem mindennapi találkozásra került sor Cannes-ban: Vajna Timi nem csak a férjével, hanem a szüleivel is együtt lehetett. CsaládFotó: Hirling Bálint - OrigoSzandi megmutatta a kisfiát, Csabit: ebben tehetséges a kisfiúhttp://www.life.hu/csalad/20170525-szandi-megmutatta-kisfiat-csabit.htmlSzandi nem szeretne sztárokat nevelni a gyermekeiből, csak annyit mutat belőlük, amennyit ők szeretnének. Legkisebb fia, Csabika már 11 éves, és egyáltalán nem egy celebgyerek. Tehetséges táncos, alázatos és ambiciózus, Szandi pedig elképesztően büszke anyuka. Család--Így él az anyja nélkül Bangó Margit lányahttp://www.life.hu/csalad/20170525-bango-margit-lanya-nagyon-boldog-az-anyja-nelkul.htmlBangó Margit lánya, Marika őszintén mesélt az életől: elárulta hogy telnek a napjai, mióta az anyja kitagadta. Család--Exkluzív babafotón Liptai Claudia kisfia, Pataki Marcellhttp://www.life.hu/csalad/20170525-liptai-claudia-megmutatta-kisfiat-marcit.htmlLiptai Claudia eddig csak apró részleteket mutatott kisfiából, de most végre láthatjuk Marci csinos kis pofikáját is! A műsorvezető élvezi az anyaságot, és csak úgy sugárzik a boldogságtól. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.