Erdei Zsolt kisfia még nem mehet haza: nem tud magától enni

koraszülött kisfiú Erdei Zsolt kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Erdei Zsolt kisfia koraszülöttként jött a világra májusban, azóta kórházban ápolják. Hiába gyarapodott Vilmoska, még mindig nem mehet haza. Gondjai vannak az evéssel.

Erdei Zsolt kisfia május 18-án hét hónapra jött világra 1480 grammal. A bokszoló és párjának első gyermeke is koraszülött volt, így nem érte őket újdonságként a helyzet, de ettől természetesen még nagyon megviseli őket a folytonos aggódás. Vilmoska ugyanis még most sem mehet haza. A kisfiú születése után lélegeztetőgépre került, de szerencsére nem kellett sokáig az intenzív osztályon ápolni, már a súlya is gyarapodott, szépen fejlődik.

Erdei Zsolt kisfia még nem mehet haza Forrás: Fem3

"A kisfiamat már átszállították egy másik kórházba. Rékával nagyon örülünk, hiszen ez azt jelenti, hogy erősödik és fejlődik. Súlyban 900 grammal gyarapodott, de úgy tudom, hogy 2800 gramm a minimumsúly, amikor egy baba biztonsággal elhagyhatja a kórházat" - mondta a Ripostnak Erdei Zsolt. Hozzátette, még Vilmoska nem képes magától enni.

Meg kell várni, hogy a fiam képes legyen teljesen önállóan táplálkozni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.