Schubert Éva utolsó napjairól nyilatkozott barátja: szörnyű kínokkal küzdött

Forrás: budapest.hu/Majtényi Mihály -
betegség Schubert Éva fájdalom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Néhány napja egy igazi legenda távozott az élők sorából: Schubert Éva hosszú és fájdalmas betegség után hunyt el. Barátai szerint annyit szenvedett már a művésznő, hogy számára megváltás volt a halál.

A kiváló magyar színésznő, Schubert Éva már régóta szenvedett betegségével, ez persze nem teszi könnyebbé a végső búcsút. Barátai, kollégái sírva fogadták a szomorú hírt, melyet a Főváros Főpolgármesteri Hivatala közölt. A színésznő betegsége 2011-ben vált súlyossá, és már évekkel korábban azt nyilatkozta, hogy a halálra készül. Hiába hívták játszani, hiába szeretett volna még a színpadra állni, nem volt rá képes. Csontritkulása miatt ugyanis tolószékbe került, és borzalmas fájdalmakkal küszködött. Ennek ellenére gyakran fogadott vendégeket, szomszédjával is nagyon jó kapcsolatba került. Ő árulta el, hogy az utolsó napok már nagyon nehezek voltak a művésznő számára.

Barátai szerint Schubert Éva számára megváltás volt a halál Forrás: budapest.hu/Majtényi Mihály

Számára megváltásként jött a halál"

Ripostnak

Nem szégyelli ritka betegségét Sara Geurts: Fotók!http://www.life.hu/drlife/20170712-ritka-betegseg-miatt-nez-ki-oregnek-egy-no.htmlSara Geurts mindössze 26 éves, mégis úgy néz, mintha 60 múlt volna. Ennek oka pedig egy genetikai betegség, amely első sorban a bőrét támadta meg. Dr. LifeOrigoJordán Tamás ismét szomorú hírt közölt Törőcsik Marirólhttp://www.life.hu/drlife/20170712-jordan-tamas-szomoru-hirt-kozolt-torocsik-marirol.htmlJordán Tamás jó barátságot ápol Törőcsik Marival, sokszor látogatta meg a művésznőt a kórházban, most pedig új információkkal szolgált a színművész állapotáról: sajnos a friss hírek nem bíztatóak. Dr. LifeFotó: Szabó Gábor - OrigoEzekkel a tünetekkel küzd egy menopauzás nő: Vallomáshttp://www.life.hu/drlife/20170712-ezek-a-menopauza-leggyakoribb-tunetei.htmlA menopauza előbb-utóbb mindenkit utolér, mégsem szeretünk róla beszélni, ahogy sok más természetes folyamatról sem. Ám ez a nő őszintén bevállalta, és elmesélte, mit él át a változókor során. Dr. Life--Az orvosok sem tudják, mi a baja Erdei Zsolt kisfiánakhttp://www.life.hu/drlife/20170712-erdei-zsolt-kisfianak-bajat-az-orvosok-sem-tudjak-pontosan.htmlMár két hónapja kórházban van Erdei Zsolt kisfia, de az orvosok sem tudják pontosan, hogy mi a baja. A szülők közben szétszakadnak, de már látják a fényt az alagút végén: hamarosan ugyanis hazavihetik gyermeküket! Dr. LifeOrigoEkkortól nem szabad kávét inni, ha aludni is akarszhttp://www.life.hu/drlife/20170712-ekkortol-nem-szabad-kavet-inni.htmlA kávéimádók hajlamosak már csak az íze kedvéért is inni egy-két csészével délután, vagy akár később is, pedig nagy hibát követnek el! Megvan ugyanis az az időpont, ami után már maximum csak koffeinmentes lehet az élvezet. Dr. Life--Félrekezelték a magyar férfit: elveszítette fél arcát! Szilikonnal pótolták - Fotó!http://www.life.hu/drlife/20170712-szilikonnal-potoltak-a-magyar-ferfi-arcat.htmlÁrpának hitt daganat miatt a fél arcát elveszítette a magyar férfi, aki éveken át egy hatalmas ragtapasszal a fején élt. Egy magyar orvosnak köszönhetően azonban visszakapta az életét: egyedülálló módon szilikonból készült arcprotézist kapott. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.