Az ötéves Emily Dover Addison-kórban szenved, akkora mint egy kamaszlány

Forrás: Thinkstock -
Addison-kór
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ötéves Emily Dover történetéről az Independent számolt be. A kislányon már első ránézésre látszik, hogy más, mint a korabeliek, ugyanis a hormonháztartása endellenesen működik. Nagyobb is a többieknél, nemileg olyan fejlett, mint egy kamaszlány: megnagyobbodtak a mellei, szeméremszőrzete nőtt és elkezdett menstruálni. 

Vizsgálatok során kiderült, Emily tüneteit egy ritka betegség, az Addison-kór okozza. Ám amire erre rájöttek, az sok időbe telt. Az első aggasztó jelek már 2 éves korában feltűntek a szülőknek, orvostól orvosig jártak, de a kislány már négyéves is elmúlt, amire sikerült diagnosztizálni. Kiderült, Emily mellékveséi nem működnek megfelelően, így a szervezetéből két kulcshormon, a kortizol és az aldoszterol szinte teljesen hiányoznak.

Emily Dover most hormonterápiát kap, ami viszont a menopauza tüneteit váltotta ki nála. A kislányon emellett az autizmus tünetei is jelentkeztek, és a hormonbetegsége miatt szorongászavarai is vannak.

„Esélyt sem kapott rá, hogy normális kislányként éljen" - nyilatkozta az édesanya, és arról is beszélt, hogy A kislány - akiről itt láthatsz több felvételt - kezelésének költségei alaposan megviselik a családot, ezért internetes gyűjtésbe kezdett. Abban bízik, hogy hatékony terápiával gyermeke tünetmentessé tehető.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.