Agydaganata van Markovics Dávid magyar focistának

betegség agydaganat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Súlyos betegséggel küzd Markovics Dávid, a Nyíregyháza labdarúgócsapatának korábbi játékosa. A 21 esztendős focista másfél hete egy fejelést követően lett rosszul. Azonnal kórházba szállították és hamarosan meg is született a diagnózis: agydaganat. A sportolót először sokkolta a hír, ám később azt nyilatkozta, mindent megtesz, hogy felépüljön. Nemsokára meg is műtik. 

"Másfél hete, a Nagyhalász elleni meccsen belefejeltem a labdába, utána zsibbadást éreztem a jobb lábamban és a kezemben. Nem is tudtam rendesen felállni, hiába próbáltam többször, nem sikerült. Segítettek levinni a pályáról a csapattársak, kihívták a mentőt, bevittek a sürgősségire, a doki szólt, hogy van egy sejtése, de addig nem mond semmit, amíg nincs meg a vizsgálati eredmény. Csináltak CT-t, az orvos pedig közölte: akad egy kis probléma, agydaganatot találtak. Mellbevágott a hír, sokkolt az egész. Próbáltam erősnek lenni, de el kell ismernem, ez nem egészen sikerült... Átszállítottak az idegosztályra, újabb vizsgálatok következtek, ott már kezdtem felfogni, hogy mi történt. Bejöttek a családtagok, akik erőt adtak nekem. Annál is inkább, mert nem tudom elképzelni, hogy bármi baj legyen. Azt meg pláne, hogy ne tudjak felépülni!" - nyilatkozta a Kelet-Magyarországnak.

"Én világéletemben egy jókedvű srác voltam, és ezen is túl fogok lépni! Egy-két héten belül megműtenek Debrecenben, utána teljes energiámmal azon leszek, hogy visszatérjek a pályára. Mert a fociról nem mondok le" - tette hozzá a fiatal sportoló.

Agydaganattal műtötték Wonder Tracythttp://www.life.hu/drlife/20171116-agydaganattal-mutottek-wonder-tracyt-az-edes-elet-sztarjat.htmlSzeptember elején találtak agydaganatot az Édes Élet sztárjánál, Wonder Tracynél; a diagnózist akkor ő maga osztotta meg rajongóival a közösségi oldalán. A minap arról számolt be, hogy elmaradt a várt operációja, most azonban arról posztolt, végre sor került a műtétre. Dr. LifeOrigoKorda György jól van, csak megfázotthttp://www.life.hu/drlife/20171110-korda-gyorgy-jol-van-csak-megfazott-tette-kozze-balazs-klari.htmlNincs nagy baj, csupán megfázott. Dr. LifeOrigoTörőcsik Mari jobban vanhttp://www.life.hu/drlife/20171028-torocsik-mari-jobban-van-kozlemenyt-adott-ki-a-nemzeti-szinhaz.htmlTörőcsik Marit hetekig súlyos tüdőgyulladással kezelték a szombathelyi kórház intenzív osztályán. A nemzet színészének családja és a Nemzeti Színház most közleményben tudatta, hogy a színművész állapota fokozatosan javul, és kikerült az intenzív osztályról. Dr. LifeOrigoWonder Tracy agyműtétje elmaradt (18+)http://www.life.hu/drlife/20171021-wonder-tracy-edes-elet-szereplo-agymutetje-elmaradt.htmlWonder Tracy nemrég a Facebookon jelentette be, hogy agydaganata van. Az Édes élet-szereplőnek azonban elmaradt a műtétje. Dr. LifeOrigoAz agyunk tovább működik a halál után, állítja egy tudományos kutatáshttp://www.life.hu/drlife/20171021-az-agyunk-tovabb-mukodik-a-halal-utan.htmlEgy kutatás szerint ugyanis, az agy jóval tovább működik a halál hivatalos beálltánál. Ez pedig azt jelenti, hogy az emberek érzékelik, amikor az orvosok megállapítják, hogy meghaltak. Mindezt Dr. Sam Parnia egy New York-i klinika intenzív osztályának állítja, az újraélesztésről szóló tanulmányában. Dr. LifeThinkstockHátborzongató felvétel a műtőből: így hagyja el a lélek a testethttp://www.life.hu/drlife/20171015-hatborzongato-felvetel-a-mutobol-igy-hagyja-el-a-lelek-a-testet.htmlÉrdekes felvétel terjed a neten, amelyet egy biztonsági kamera rögzített és amelyen azt kellene látnunk, ahogy a haldokló lelke elhagyja a testét. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.