Pallavicini Zita egy holttest mellett fekve várta a röntgenvizsgálatot

holttest Ázsia Expressz Pallavicini Zita baleset kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Durva megrázkódtatásban volt része Pallavicini Zitának, aki az Ázsia Expressz egyik adásában súlyosan megsérült, és egy laoszi kórházba került. 

Egyetlen rossz mozdulat okozta a bajt, melynek következtében Pallavicini Zitának orvosi ellátásra volt szüksége. Az Ázsia Expressz stábja kővé dermedt, mikor meglátták, hogy itt bizony nagy a baj. A stáborvos azonnal kórházba szállította az őrgrófnőt, akivel a laoszi intézményben döbbenetes dolgok történtek:

Zita teljesen ledöbbent a szörnyű kórházi körülményeken Forrás: Facebook

"Egyszerűen nem hittem a szememnek! Olyan volt az a hely, mint amilyen a világháborúban a frontvonalon lehetett." - vallotta be Zita, aki szerint olyan borzalmasak voltak a körülmények, hogy inkább választotta volna a halált, ha azt mondják neki, hogy töltsön el ott egy éjszakát.

"Amíg a röntgenvizsgálatra vártam egy ágyon, arra lettem figyelmes, hogy a mellettem fekvő férfi már nem is él. Senki nem jött, hogy elvigyék onnan." - folytatta a döbbenetes beszámolót a Ripostnak, ez pedig valóban bármelyikünket elrettentette volna.

Kulcsár Edináékat durván összeugrasztotta az Ázsia Expressz: videó!

Kulcsár Edina és Csuti nehezen bírták a gyűrődést, a sok stresszt és a sok megpróbáltatást, amelyekkel szembe kellett nézniük az Ázsia Expressz során. Annyira kiborultak, hogy soha nem hallott durvaságokat vágtak egymás fejéhez: videó!

Egyre büdösebbek a Celeb vagyok, ments ki innen! szereplőihttp://www.life.hu/sztarok/20171130-egyre-budosebbek-a-celeb-vagyok-ments-ki-innen-szereploi.htmlNapok óta nem mosakodott, és alsónadrágot, bugyit sem cserélt a Celeb vagyok, ments ki innen! néhány szereplője. Többen arra hivatkoznak, hogy hideg a víz. TV + Sztárok--"Szerelmes lettem" - Cuki fotót posztolt Liluhttp://www.life.hu/sztarok/20171130-szerelmes-lettem-cuki-fotot-posztolt-lilu.htmlTündéri fotót osztott meg követőivel Lilu, a műsorvezető egy kiskutyát tart a kezében. TV + SztárokOrigoHelyiek állítják: megjelent Akasztón Stadler József szellemehttp://www.life.hu/sztarok/20171130-helyiek-allitjak-megjelent-akaszton-stadler-jozsef-szelleme.htmlAlig pár napja temették el Stadler Józsefet, a helyiek most állítják: Akasztón megjelent a vállalkozó szelleme. TV + Sztárok--Nem volt hangja az Appra magyar! című műsornakhttp://www.life.hu/sztarok/20171130-nem-volt-hangja-az-appra-magyar-cimu-musornak.htmlIsmét hiba csúszott be az Appra magyar! című műsor közvetítésébe, ezúttal az adás elindult, de egy ponton elment a hang. TV + SztárokOrigoMajka millióktól esik el a rádiók miatt http://www.life.hu/sztarok/20171130-milliokat-bukik-a-radiok-miatt-majka.htmlMajka nem érti, miért mellőzik a számait a rádiók, de mostmár kifejezetten zavarja, hogy milliókat húznak ki a zsebéből. TV + SztárokOrigoÉdesapját gyászolja Hozsó, a Kozmix együttes tagjahttp://www.life.hu/sztarok/20171130-edesapjat-gyaszolja-hozso-a-kozmix-egyuttes-tagja.htmlBorzasztó tragédia történt néhány hete a Kozmix együttes billentyűsével, Hozsóval: elvesztette édesapját. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.