Kiderült: Erdei Zsolt kedvese eredetileg két kisbabával volt terhes

koraszülött terhesség Madár Erdei Zsolt ikerterhesség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemrég egy olyan részlet derült ki Erdei Zsolték családi életéről, amit eddig nem hallhattunk. Kiderült, hogy Réka eredetileg nem csak Vilmoskát hordta a szíve alatt. 

Ahogy azt már megírtuk, idén májusban született meg Erdei Zsolt harmadik gyermeke, Vilmoska. A kisfiú sajnos koraszülötten, kevesebb mint 1,5 kilogrammal érkezett a világra, ezért azonnal intenzív osztályra és inkubátorba került.

Június közepéig volt az intenzíven, ezt követően pedig egy másik kórházba szállították, ahol további kezelések vártak rá. Szeptemberben Madár azt nyilatkozta, hogy Vilmoska már szinte teljesen egészséges, és szerencsére már nem kell vele folyamatosan orvoshoz szaladgálni. Csak fejlesztőórákon kell részt vennie, vagyis a kisfiú derekasan kiállta a próbatételeket.

Most pedig egy interjúból az is kiderült, hogy a kisfiú nem egyedül növekedett az édesanyja hasában:

Erdei Zsolt már meg is mutatta kisfiát, Vilmoskát Forrás: HELLO!

"A második várandósságom ikerterhességnek indult, de aztán váratlanul vérezni kezdtem. Azt hittem, hogy emiatt ment el a babám, de az orvos megnyugtatott, hogy a legtöbb terhesség ikernek indul, de aztán az egyik gyerek erősebbnek bizonyul és elszívja a másik elől a tápanyagot, míg végül csak az egyikőjük lesz képes megerősödni" - mesélte Réka, aki szerint Vilmoskával lett teljes a családja.

"Imádom a családunkat, Vilikével lett teljes, de azt nem tudom elfelejteni, hogy Gréti és Vilmoska is a halál torkából menekült meg. Mind a ketten korábban jöttek a világra, így rengeteget kellett küzdenünk értük. Azt az aggódást senkinek nem kívánom" - írta meg a Ripost.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.