Kern András depresszióval küzd: videó

Fotó: Pozsonyi Janka -
betegség depresszió anya Kern András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kern András igazi arcát nagyon kevesen ismerik: a színpadon, ha kell, megnevetteti, ha kell, megríkatja a nézőt, de őt kevesen tudnák kacagásra bírni. A színész ugyanis évtizedek óta depresszióval küzd, ő maga nem is tud felhőtlenül örülni, még az antidepresszánsok mellett sem, amiket már nagyon régóta szed.

A színház és a filmek szerelmesei sok szerepben láthatták már Kern Andrást, de azt kevesen tudják, hogy milyen is ő valójában. Erről beszélt Kadarkai Endre műsorában, ott vallotta be, hogy évtizedek óta küzd a depresszióval.

Kern András évtizedek óta küzd depresszióval Fotó: Pozsonyi Janka

"Depresszióra való hajlam, ha van, és bennem van. Ez is anyai örökség egyébként. Én hiszek abban, hogy ezek öröklődnek, családi dolog" – vallotta be Kern András.

Azt is elismerte, hogy járt szakembernél ezzel kapcsolatban, méghozzá Popper Péternél.

„Végighallgatta az én depresszióra való hajlamom történetét, és azt mondta, »Nézze, két változat van: vagy ide lefekszik erre a díványra, és kicsit beszél magáról, én meg hallgatom, és akkor ezt úgy hívják pszichoanalízis, (..) megállapítjuk, hogy magának mi az oka, az ön depressziójának«" - idézte fel Kern András Popper szavait.

A színésznek egyből az volt az első kérdése, hogy mennyi idő, mire kiderült. A választ megkapta: 1-2 év, de ez nem igazán tetszett neki. „

És azóta is szedek, azt hiszem, vagy talán nem azóta, de sokat szedtem antidepresszánst"

„Nem vagyok egy nagy örülős típus"Érzékeltem, voltak nagy botrányok. Volt ő a hűvösvölgyi diliházban, sok kellemetlenség volt ebből. Érzékeltem én azt, kiskamasz és nagykamasz koromban. Szerencsére nem vezetett tragédiához, de néha majdnem"

Torokfájásnak indult, végül intenzív osztály lett a végehttp://www.life.hu/drlife/20171215-fajt-a-torka-lelegeztetogepre-kerult-a-17-eves-focista.htmlA szülők tehetetlenül álltak a 17 éves fiuk ágyánál, aki néhány napja még élete meccsére készült. Egy egyszerű torokgyulladásnak indult minden, ám néhány óra leforgása alatt imádott fiukat már lélegeztetőgép tartotta életben az intenzív osztályon. Dr. Life--A legdrágább, a legnépszerűbb, a legfurcsább - Ilyen kórházakban szülnek a celebekhttp://www.life.hu/drlife/20171218-ilyen-korhazakban-szulnek-a-celebek.htmlVolt olyan híresség, aki egy egész emeletet lezáratott, amikor szült, mások viszont a luxusból is a leginkább puritánabb megoldást választották. Nézzük a leg-leg-leg szüléseket a sztárvilágban. Dr. Life--Elárulta a hosszú élet titkát a 95 éves sorozatsztár, Betty Whitehttp://www.life.hu/drlife/20180107-elarulta-a-hosszu-elet-titkat-a-95-eves-sorozatsztar-betty-white.htmlPár nap múlva tölti be 96. életévét a legendás színésznő, Betty White, aki nemrég elárulta, szerinte mi a hosszú élet titka. Dr. LifeOrigoA szűrővizsgálatok fontosságára hívja fel a figyelmet Sváby Andráshttp://www.life.hu/drlife/20180106-a-szurovizsgalatok-fontossagara-hivja-fel-a-figyelmet-svaby-andras-teves.htmlTulajdonképpen, első olvasásra meglepő, amikor egy celeb - vagy akár civil - a közösségi oldalán megosztja, hogy végbéltükrözésen járt. Sváby András posztja azonban nem öncélú, a tévés arra biztatja követőit, ők se halogassák a szűrővizsgálatokat, hiszen a a korai diagnózis életeket menthet.Dr. Life--Hatalmas daganattal az arcában él Jacqueline Rodriguez: fotók! http://www.life.hu/drlife/20180105-oriasi-arcdaganattal-el-a-16-eves-jacqueline-rodriguez.htmlA szülei úgy vélik, Jacqueline a legjobb dolog, ami történt velük életük során. Dr. Life--11 kilót fogyott a rákbeteg Székhelyi Józsefhttp://www.life.hu/drlife/20180105-11-kilot-fogyott-a-rakbeteg-szekhelyi-jozsef.htmlSzékhelyi József jobban hisz gyógyulásában, mint bármi másban. A betegsége sem tántoríthatja el atól, hogy színpadra álljon, hiszen ez élteti. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.