A hangokat is hallotta: könyvet írt a nő, aki 5 hétig volt kómában

Forrás: Shutterstock -
kóma emlék kórház rémálom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Súlyos balesete után 5 hétig tartották mesterséges kómában Colleen Kelly Alexandert, aki nemrég könyvet írt életéről.

Még csak 42 esztendős, és szinte hihetetlen, amin eddigi élete során átment Colleen Kelly Alexander. A nő korábban már átesett egy agyműtéten, lupusszal is kezelték, és épp házasodni készült kedvesével, amikor 2011-ben munkából hazaindulva elsodorta egy kamion. Többször is leállt a szíve, egyszer 20 percig is halott volt, de végül az orvosoknak sikerült őt visszahozniuk az életbe. Miután stabilizálták az állapotát, 5 hétig mesterséges kómában tartották, ezalatt összesen 29 műtétet végeztek el rajta – írja a DailyMail.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

Colleen most könyvet írt, amelyben beszámolt arról, milyen volt akkor, amikor kómában volt. Azt mondja, úgy érezte, hogy épp egy rémálmot él át és a saját testének a fogja. Hallotta a hangokat és érzései is voltak. Mindeközben nagyon melege volt, folyton azt érezte, inni szeretne. A mesterséges kómában tartott emberek esetében nem ritka, hogy néha kinyitják a szemüket, így történt vele is. Ekkor érzékelte a külvilágot, bár túl fáradt volt ahhoz, hogy felismerje rokonait, jól esett neki a közelségük és a hangjuk.

Sokszor álmodott nemi erőszakról, mindez azért történhetett, mert míg kómában volt, az orvosok helyreállították a végbelét, vagináját. Emellett elmesélte azt is, hogy pontosan emlékszik a szobájában lévő óra ketyegésére is.

Miután felébresztették és közölték vele, hogy 5 hétig kómában feküdt, sírva fakadt. Férje természetesen akkor is mellette volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.