Serena Williams élet és halál között volt szülését követően

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Neilson Barnard -
baba szülés tenisz Serena Williams
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Serena Williams, a jelenkor legjobb női teniszezője saját bevallása szerint majdnem meghalt a szeptemberi szülését követő komplikációk miatt.

A 23-szoros Grand Slam-győztes sztár a CNN televízió internetes oldalán megjelent írásában beszélt először részletesen hosszú kálváriájáról. "Majdnem meghaltam, miután lányom, Olympia megszületett" - kezdte a nyílt levelet a 36 éves sportoló, melyben elárulta, hogy gyermeke sürgősségi császármetszéssel született, mert nála rengeteg komplikáció lépett fel, köztük tüdőembólia is, mely miatt többször is megműtötték, s hat hétig feküdt kórházban.

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Neilson Barnard


Williamsnek az embólia miatt köhögési rohamai voltak, melyek következtében felszakadt a császármetszés utáni sebe, majd az ezt követő műtét során vérömlenyt találtak a hasában, ezért egy újabb operációra volt szüksége, hogy meggátolják a vérrögöknek a tüdőbe jutását.
Az azóta már hivatalos versenyen, a Fed Kupa februári fordulójában - párosban - visszatért sztár külön megköszönte az őt kezelő kórház stábjának a munkáját, mely nélkül, mint írta, "ma nem lennék itt".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.