Tavaly decemberben gázolták el a zebrán a Neoton Família egykori dobosát, Bardóczi Gyulát. Kiderült, hogy az autó, amivel elütötték, lopott volt.

Tavaly decemberben gázolta el Győrben egy autó a Neoton Família egykori dobosát, Bardóczi Gyulát. A zenész mindkét lába megsérült, az egyik súlyosabban, ugyanis eltört a bokája és az is lehet, hogy maradandó sérülést szenvedett. Azt javasolták, hogy indítson polgári pert a gázolója ellen, aki ráadásul cserben is hagyta őt, de az egykori dobos nem szeretne folyton bíróságra járkálni, hiszen még most is nagyon nehezen tud mozogni. Persze azért eljárás indult a sofőr ellen, sok érdekes dolgod derült ki...

Gyalogátkelőn gázolták el a zenészt - Képünk illusztrációForrás: Getty Images/iStockphoto/Pinkbadger

"Nemrég voltam meghallgatáson a rendőrségen, sok meglepő dolgot hallottam" - mondta a Borsnak a dobos. Lopott rendszám volt az autón, amivel elgázolt. Az a férfi találta meg a kocsit, aki a zebrán a segítségemre sietett. Volt annyi lélekjelenléte, hogy felírta a kocsi rendszámát. Később bejött hozzám a kórházba, akkor mondta meg, hogy a gázoló nyomába eredt, valamiért tudta, melyik környéken kell keresni az autót, meg is találta ott" - árulta el a zenész.