Úgy issza a bort, mint a vizet, különös betegsége lett a kínai nyugdíjasnak: videó

Forrás: Shutterstock -
szenvedélybeteg Kína víz ivás alkohol bor nyugdíjas
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A most 68 éves Mr. Tan 13 éves korában kezdett el rizsbort fogyasztani, mára úgy issza mint a vizet. A folyamatos alkoholbeviteltől különös betegséget, úgynevezett Madelung-kórt kapott, ami már a légzésben is akadályozza. Teste is elkezdett átalakulni, sokan Hulkhoz hasonlítják.

Negyevenéves korára már naponta több liter rizsbort fogyasztott a Kínában élő Mr. Tan, aki 13 éves korában kezdett megismerkedni az alkohollal. A most 68 éves nyugdíjasnál Madelung-kórt diagnosztizáltak orvosai, ami extrém mértékű zsírlerakódással jár. Mr. Tannál ez főként a nyaka és a vállai körül jelentkezett.

A Mirror cikke szerint az orvosok azt mondták neki, ezzel együtt lehet élni, azonban azonnal jelentkezzen, ha betegsége már akadályozza a légzésben. Ez 2017-ben be is követekezett, így Dr. Xiao Xuping most sebészi beavatkozást tervez, hogy segítsen Mr. Tanon. A kitüremkedések növekedése egyébként megállítható, ha leáll az alkoholfogyasztással a férfi, akit a legtöbben Hulkhoz hasonlítanak..

Az orvos azt is elmondta a sajtó képviselőinek, hogy ebben a betegségben nagyjából 400 ember szenved, közülük 200 él kínában.

Sebészeti beavatkozás vár Celine Dionra, koncertjeit is lemondtahttp://www.life.hu/drlife/20180322-sebeszeti-beavatkozas-var-celine-dionra-koncertjeit-is-lemondta.htmlSebészeti beavatkozás vár Celine Dionra. Az énekesnő emiatt elkövetkezendő fellépéseit is lemondta. Dr. Life--Paudits Béla megint kórházba kerülhttp://www.life.hu/drlife/20180322-paudits-bela-megint-korhazba-kerul.htmlSajnos még mindig nincs jól Paudits Béla. A színésznek ismét kórházba kell vonulnia, mert nagy fájdalmai vannak: reméli ezúttal hatásos lesz a kezelés, és jól is bánnak majd vele. Dr. Life--Mindkét mellét levetette a magyar blogger, Túróczi Rékahttp://www.life.hu/drlife/20180322-mindket-mellet-levetette-a-magyar-blogger-turoczi-reka.htmlEgykor modellként dolgozott Túróczi Réka, ma már fut, bloggerkedik és a három gyermekét neveli. Nemrég azonban súlyos döntés elé került: kiderült, hogy nagyon nagy esélye van arra, hogy valamilyen nőgyógyászati rákbetegség alakuljon ki nála, ezért elhatározta, hogy mindkét mellét leveteti. Dr. LifeOrigo„Felépültem az alkoholizmusból és visszakaptam a gyerekeimet"http://www.life.hu/drlife/20180319-a-magyar-anya-aki-felepult-az-alkoholizmusbol.htmlIldi, az alkoholbeteg anya történetével előző cikkünkben ismerkedhettetek meg. Ez az édesanya immáron 9 éve józan. Fogadjátok szeretettel felépülésének történetét Csernák Krisztina Pszichológus szakmai észrevételeivel. Dr. LifeOrigoBereczki Zoltán betegséggel küzd: ijesztő képet tett közzé állapotárólhttp://www.life.hu/drlife/20180321-bereczki-zoltan-betegseggel-kuzd-ijeszto-kepet-tett-kozze-allapotarol.htmlBereczki Zoltán aztán tudja riogatni a rajongóit: a színésznek inhalátorra van szüksége, ami sokkal rosszabbul hangzik és néz ki, mint amekkora a baj. Dr. Life--Szörnyen néz ki Caitlyn Jenner orra: durva fotóhttp://www.life.hu/drlife/20180321-szornyen-nez-ki-caitlyn-jenner-orra-durva-foto.htmlMég a rajongói is megrémültek Caitlyn Jenner friss fotójától. Kiderült, a transznemű sztár nem használt naptejet és alaposan leégett az orra. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.