Kilenc személyisége van az egyedülálló amerikai anyának, Jane Hartnak

személyiség anya egyedülálló disszociatív személyiségzavar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 28 éves Jane Hartban legalább kilenc különböző személyiség él, akikről élete nagy részében szinte semmit nem tudott. 

A 28 éves Jane Hart évekig küzdött, folyamatosan a háta mögé kémlelt, ugyanis hangokat hallott, de nem tudta, honnan jönnek. A nő Alaszka vidékére költözött, mert távol akart lenni szörnyű gyermekkora színhelyétől, Idahótól. Megházasodott és két fia született, de az élete hamarosan romokban hevert. Nem tudott megszabadulni a fejében lévő hangoktól.

Mindig úgy éreztem, mintha rengeteg ember venne körül"

Jane Hart gyermekeivel Forrás: Vincent Tullo/People

Ha nem lettek volna gyermekei, véget vetett volna az életének, így azonban nem volt választása. Intenzív pszichoterápián vett részt, amely során kiderült, hogy

disszociatív személyiségzavarral küzd, vagyis több – pontosan eddig kilenc – személyisége van.


„Ijesztő tudni, hogy több személyiségem van, és nem tudom irányítani őket" – mondta Jane Hart, de tudja, hogy a széttöredezés megmentette az életét.

A 28 éves Jane Hartban legalább kilenc különböző személyiség él Forrás: Vincent Tullo/People

Gyermekkorában ugyanis folyamatos bántalmazásoknak volt kitéve, elméje pedig az identitások létrehozásával védekezett.

Addig nem is tudta, milyen mértékben bántották, amíg a többi személyisége el nem kezdett beszélni ezekről. A benne élő 6 éves Janie-nek nincs emléke a bántalmazásokról, a 10 éves Beth védelmezte a fiatalabb identitást, a 11 éves Jayden viselte a bántalmazások összes fizikai fájdalmát, a 17 éves Alexis, magabiztos és féktelen, és a 28 éves Madison, aki leszbikus, és az összes személyiség védelmezője, vezetője -írja a People. Persze rajtuk kívül még vannak Jane-ben, róluk, vagyis róla dokumentumsorozat készült.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.