Betegségekre utalhat a lehelet

Forrás: Thinkstock -
betegség vizsgálat lehelet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A lehelet egyesek szerint sok betegségre utalhat: a megelőzés fontos lépése lehet a vizsgálata.

Nincs jobb módja a betegségek leküzdésének, mint a korai felismerés és ezáltal a korán elkezdett kezelés. Erre hivatottak a különböző szűrések, mint a röntgen vagy a vérvizsgálatok, de van valami, amit teljesen figyelmen kívül hagyunk: a lehelet. Julian Burschka szerint a légzéselemzést hatékonyan lehetne használni a betegségek előrejelzésében és megelőzésében.

Betegégekre utalhat a lehelet Forrás: Thinkstock

Miből is áll a lehelet? Öt fő összetevője van: nitrogén, oxigén, szén-dioxid, víz és argon. Ezeken kívül azonban még vannak bőven olyan illékony szerves vegyületek, amelyek csak kis százalékban vannak jelen. Ezekből sok betegséget ki lehet szűrni: különböző rákok, felső légúti megbetegedések, cukorbetegség és demencia esetében már alkalmaznak is hasonló módszert – írja a Dívány.

A vizsgálat egy szerkezettel működik, amely érzékeli a lehelet összetevőit,

ezzel átfogó képet alakít ki az állapotunkról. Ha valami probléma merül fel a testünkben, az bizony a leheletünkben is megmutatkozik. Ennek a szerkezetnek több előnye is van: nemcsak egy betegségre fókuszál, valamint teljesen fájdalommentesen, egyszerűen és gyorsan használható.

Az eszköz előállítása azonban nem olyan egyszerű, hiszen pontos eredményt kell mutatnia, amelyhez számos adatot kell összegyűjteni, de remélhetőleg megtalálják a megfelelő megoldást, mert ez nagy előrelépést jelentene a diagnosztikában.

Nem gyűlt össze elég pénz: Tóth Róbertet még nem tudják kezelni Amerikábanhttp://www.life.hu/drlife/20190304-nem-gyult-ossze-eleg-penz-toth-robertet-meg-nem-tudjak-kezelni-amerikaban.htmlHarmincezer dollár, azaz több mint 8 millió forint gyűlt össze egy hét alatt Tóth Róbert rákbeteg kajakos amerikai gyógyítására, ám a kezelést mégsem tudják megkezdeni. Bár a gyógyszert ingyen kapja a programnak köszönhetően, a kórházi kezelést előre kell kifizetni. Erre egyelőre nem elég ez az összeg. Dr. Life--Will Smith apósa ejtőernyőzés közben kapott szívrohamothttp://www.life.hu/drlife/20190304-will-smith-aposa-ejtoernyozes-kozben-kapott-szivrohamot.htmlEnyhe szívrohamot kapott Will Smith apósa, amikor a színésszel ejtőernyős ugrást hajtott végre. Dr. Life--Kulcsár Edina beteg lett, napokra eltűnt az Instagramrólhttp://www.life.hu/drlife/20190304-kulcsar-edina-beteg-lett-napokra-eltunt-az-instagramrol.htmlPapír zsebkendővel és orrspray-vel körülvéve fekszik Kulcsár Edina Instagram-oldalára feltöltött legújabb fotóján. Napokra eltűnt a közösségi oldalról, ezzel adott most magyarázatot. Dr. Life--Tiffany Wedekind nyolcszor gyorsabban öregszik, mint az egészséges emberekhttp://www.life.hu/drlife/20190303-tiffany-wedekind-nyolcszor-gyorsabban-oregszik-mint-az-egeszseges-emberek.htmlTiffany Wedekind megpróbálja élete minden percét kiélvezni, hiszen neki kevesebb adatott: nyolcszor gyorsabban öregszik, mint a hétköznapi emberek. Dr. Life--Myra Ali, a pillangóbőrű nő folyamatos fájdalomban élhttp://www.life.hu/drlife/20190303-myra-ali-a-pillangoboru-no-folyamatos-fajdalomban-el.htmlA pillangóbőrű Myra Ali élete csupa küzdelem: folyamatos a fájdalma, és állandóan operálják a könnyen szakadó bőre miatt. Dr. LifeOrigoVírusként terjed az egyszerű módszer: így lehet megszüntetni a fejfájást ruhacsipesszelhttp://www.life.hu/drlife/20190302-igy-lehet-megszuntetni-a-fejfajast-ruhacsipesszel.htmlA Facebookon vírusként terjed Elizabeth Hayes posztja, aki megmutatta, hogyan mulasztja el fejfájását egy ruhacsipesszel. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.