Sas József jobban érzi magát, elhagyhatta a kórházat

Forrás: Wikipédia -
betegség Thaiföld Sas József kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jó hírek érkeztek Sas Józsefről: a humorista egyre jobban érzi magát és a kedve is jó.

Sas József a hónap elején Thaiföldre utazott kikapcsolódni, ám a nyaralás során rosszul lett. A 80 éves humoristát egy különgéppel hozták Magyarországra, és állapotáról azóta nem sokat lehetett tudni. A Ripost most kiderítette, hogy szerencsére már jobban érzi magát és elhagyhatta a kórházat.

Bár még az ünnepi hétvégén is gyenge volt, egyre jobb és jobb lett a kedve, és ahogy hallottam, az étvágya is visszatért, aminek a neje nagyon örült. Ez volt az első igazi jele a javulásnak. A művész úr folyamatosan humorizált, ugratta az ápolókat, akik mindig nagy mosollyal az arcukon jöttek ki a kórterméből. Néha kész kabaré lett az egész osztály. Állítom, hogy a humorával nekem és a többi betegnek is segített a gyógyulásban. Furán fog hangzani, de kicsit hiányzik is, hogy ma délelőtt érte jött a betegszállító, és elvitték Budakeszire. Mindenesetre kitartást és mielőbbi gyógyulást kívánok neki! Kétségem sincs afelől, hogy felépül, hiszen nagyon akarta a gyógyulást, és egy igazi küzdő” – nyilatkozta a kórház egyik betege a lapnak.

Sas József egyre jobban van Forrás: Wikipédia
A vásárlásmánia a férfiakat éppúgy érinti, mint a nőkethttp://www.life.hu/drlife/20190312-a-vasarlasfuggoseg-a-ferfiakat-epp-ugy-erinti-mint-a-noket.htmlHallottál már az oniomániáról? Ha a szó idegenül is cseng, az általa jelölt tevékenység már többeknek lehet ismerős. A sokak által ismert vásárlási mániát hívja így a szakirodalom. Aki nem tud megálljt parancsolni a költekezésnek, nemcsak egyszerűen hóbortos és gyenge akaratú. Az oniománia ugyanolyan mániás-kényszeres betegség, függőség, akárcsak az evészavarok, az alkohol- vagy a kábítószerfüggés. De míg az alkoholista le tudja tenni az italt, a szerencsejátékos el tudja kerülni a nyerőgépeket, vásárolnia mindenkinek kell. A vásárlásmániát pont ez teszi olyan veszélyessé. Dr. LifeOrigoKínszenvedés lehet a leszokás az antidepresszánsokról, mondja két pszichiáterhttp://www.life.hu/drlife/20190318-kinszenvedes-lehet-a-leszokas-az-antidepresszansokrol-mondja-ket-pszichiater.htmlA szorongás, az áramütésérzés, a rossz hangulat, a szédülés és az álmatlanság csak néhány tünet azok közül, amelyekről a páciensek beszámoltak, amikor elhagyták a depresszióra felírt szereket, írja az angol Daily Mail Online az egészségrovatában megjelent cikkében. Bizonyos esetekben ezek annyira súlyosak, hogy a betegek újra elkezdik szedni a szereket – vagy azért, mert tévesen azt gondolják (vagy kezelőorvosuk azt mondta nekik), hogy ezek a depresszió visszatérésének a tünetei, vagy mert nem tudták elviselni az elvonási tüneteket. Dr. Life--Diszlexiával küzd Victoria Beckham: a gyerekek is örököltékhttp://www.life.hu/drlife/20190318-diszlexiaval-kuzd-victoria-beckham-a-gyerekek-is-orokoltek.htmlVictoria Beckham elárulta, diszlexiával küzd, és ezt a problémát örökölték a gyermekei is. Dr. Life--Kim Kardashian ébredés után mutatta meg az arcát: pikkelysömörrel küzdhttp://www.life.hu/drlife/20190318-kim-kardashian-ebredes-utan-mutatta-meg-arcat-pikkelysomorrel-kuzd.htmlKim Kardashian bátran vállalja, hogy az ő teste sem tökéletes: pikkelysömör nehezíti az életét. Dr. Life--Talán Attila gyermekkorában agyhártyagyulladást kapotthttp://www.life.hu/drlife/20190313-talan-attila-gyermekkoraban-agyhartyagyulladast-kapott.htmlLassan indul a kullancsszezon, így ideje elkezdeni a védekezést a kullancsok által terjesztett vírusos megbetegedések ellen. Talán Attila énekes elárulta, gyermekkorában őt is kezelték agyhártyagyulladással. Dr. LifeOrigoMolnár Anikó 26 kilót fogyott, miután diagnosztizálták a betegségéthttp://www.life.hu/drlife/20190314-molnar-aniko-26-kilot-fogyott-miutan-diagnosztizaltak-betegseget.htmlSzázöt kilóra gyarapodott a súlya Molnár Anikónak. Tudta, ez már nem csak a mozgáshiány miatt van. Orvosa felismerte, hogy inzulinrezisztens, így a megfelelő életmóddal 26 kilótól szabadult meg nyolc hónap alatt. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.