Íme a gyermekkori diabétesz biztos jelei

Forrás: Shutterstock -
betegség szülő család gyermek gyermekkor egészség diabétesz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyre nő a cukorbetegek száma világszerte. Ám a betegség már nemcsak az időseket érinti, hanem a fiatalokat, sőt a gyermekeket is. Éppen ezért létfontosságú, hogy a szülők időben felismerjék a gyermekkori diabétesz tüneteit. 

Az 1-es típusú diabétesz, a korábbi nevén fiatalkori diabétesz lényege, hogy a hasnyálmirigy nem képes a szervezetbe jutó cukor lebontásához elegendő inzulint termelni – mondta a Webbetegnek dr. Bibok György diabetológus főorvos.

A betegség másik típusát korábban időskori cukorbetegségként ismertük, mára azonban a fiatalok körében is megemelkedett a betegségek száma, ezt 2-es típusú cukorbetegségnek nevezzük. A főorvos szerint a megbetegedések számát magyarázhatjuk a szokások megváltozásával, a mozgásszegény életmóddal és a túlzott szénhidrátfogyasztással.

A szülőnek figyelni kell a jelekre Forrás: Shutterstock

A Diabetes UK az Egyesült Királyságban készített egy felmérést, amely a szülők tájékozottságáról festett riasztó képet. Dr. Bibok György elmondta, az idejében fel nem ismert 1-es típusú cukorbetegség akár végzetes is lehet.

„Ha a szervezetben hosszabb ideje nincs elegendő inzulin, akkor nem tudja a működéséhez szükséges glükózt felhasználni. Ennek következtében más energiaforrásból, pl. szabad zsírsavakból próbál energiához jutni. Ez a folyamat azonban alternatív anyagcsereutak aktiválódását eredményezi, ketontestek képződésével jár, amely a diabeteses ketoacidosis (DKA) nevű, életveszélyes állapot kialakulásához vezethet” – fejtette ki a diabetológus főorvos.

A betegség felismeréséhez a brit négy „T” módszert kell alkalmaznunk:

  • Toilet: a gyermek gyakrabban használja a mosdót, a csecsemőknél gyakoribb a pelenkaváltás, a szobatiszta gyermeknél előfordulnak vizelettartási problémák
  • Thirsty: gyakrabban szomjas a gyermek, de hiába iszik, nem csillapodik a szomja
  • Tired: gyakori fáradtság
  • Thinner: súlyvesztés
Műteni kellene Marcellinát, de ő nem vállalja a beavatkozásthttp://www.life.hu/drlife/20190325-muteni-kellene-marcellinat-de-o-nem-vallalja-a-beavatkozast.htmlMarcellina elárulta, még mindig nem jött helyre a keze azután, hogy tavaly ősszel hatalmasat bukott egy quaddal. Dr. LifeOrigoMagzatgyermek világnapja: így hat a várandósság alatti diabétesz a csecsemőrehttp://www.life.hu/drlife/20190325-magzatgyermek-vilagnapja-igy-hat-a-varandossag-alatti-diabetesz-a-csecsemore.htmlBecslések szerint minden második kismama túlsúlyos vagy elhízott a várandósság korai szakaszában, amely jelentősen növeli a terhességi magas vérnyomás és a terhességi cukorbetegség kialakulásának kockázatát. A terhességi cukorbetegségnek általában nincsenek tünetei, ám komoly veszélyt jelent mind a mama, mind a baba egészségére nézve. Az átmeneti diabétesz magas születési súlyt és a baba belső szerveinek megnagyobbodását okozhatja, a 12. hét után pedig koraszüléshez vagy vetéléshez is vezethet. Az élet csodájáról, a várandósságról és a magzatgyermekről 1993 óta emlékezünk meg március 25-én, ez alkalomból az Első 1000 Nap program szakértői a terhességi cukorbetegség veszélyeire és a szűrővizsgálat fontosságára hívják fel a figyelmet. Dr. Life--Beteg a híres magyar zenész, Fekete Jenőhttp://www.life.hu/drlife/20190325-beteg-a-hires-magyar-zenesz-fekete-jeno.htmlJótékonysági koncertet rendeznek barátai a legendás magyar blueszenésznek, Fekete Jenőnek, hogy támogasság anyagilag, ugyanis betegsége miatt nem tud fellépni. Dr. LifeOrigoVasban az erő! A vas nélkülözhetetlen a szervezet megfelelő működéséhezhttp://www.life.hu/drlife/20190321-a-vas-nelkulozhetetlen-a-szervezet-megfelelo-mukodesehez.htmlSokszor halljuk, hogy a különböző vitaminok és ásványi anyagok mennyire fontosak a szervezet működésének szempontjából, ám arról már kevesebb szó esik, hogy a megfelelő mennyiségű vasbevitel is legalább ennyire nélkülözhetetlen. Miért van szüksége a szervezetnek vasra, miért is felel ez a mikroelem, hogyan juttathatjuk be a szervezetünkbe, és mi történik akkor, ha hiányunk van belőle? Lássuk szépen sorban! Dr. LifeOrigoExatlon Hungary: Megsérült a Kihívók egyik játékosa, Provoda Jodeshttp://www.life.hu/drlife/20190325-exatlon-hungary-megserult-a-kihivok-egyik-jatekosa-provoda-jodes.htmlA Kihívók egyik játékosa, Jodi megsérült a párbaj alatt: kórházba szállították. Dr. LifeOrigoMiss Bumbum, azaz Liziane Gutierrez fertőzést kapott a botoxkezelésnélhttp://www.life.hu/drlife/20190323-liziane-gutierrez-fertozest-kapott-a-botoxkezelesnel.htmlAz arcát akarta megszépíteni Liziane Gutierrez brazil modell. A botoxkezelés alatt komoly fertőzést kapott. Úgy érezte, felrobban az arca a fájdalomtól. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.