800 ezer forintra is büntethetik a szülőket, ha nem oltatják be a gyereket kanyaró ellen

óvoda védőoltás büntetés oltás kanyaró
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kötelezővé tehetik a kanyaró elleni oltást a kisgyermekek számára Németországban, a szövetségi egészségügyi minisztérium javaslata szerint akár ki is tilthatják őket az óvodákból, ha a szüleik nem gondoskodnak a védőoltásról.

A tárca vezetője, Jens Spahn a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak elmondta: a kormány célja, hogy az óvodába kerülő gyerekek mind védettek legyenek a kanyaróval szemben. Ezért a tervezett új szabályok szerint a felvétel egyik feltétele a kanyaróoltás beadásáról szóló igazolás lesz. A védőoltással nem rendelkező gyermekeket valamennyi óvodából ki kell zárni – írja az MTI.

Az iskolarendszerben a tankötelezettség miatt nem lehet a kitiltás eszközét alkalmazni, az oltási kötelezettségnek ellenszegülő szülők gyermekeit is be kell iskolázni. A minisztérium velük szemben a pénzbüntetés eszközét javasolja, a tervezet szerint akár 2500 euróba (810 ezer forint) is kerülhet a védőoltás beadatásának elmulasztása.

A kötelezettség alól csak egészségi okok miatt, orvosi szakvélemény alapján lehet felmentést szerezni a törvényjavaslat szerint.

Kötelezővé akarják tenni Németországban a kanyaró elleni védőoltást Forrás: MTI/Mészáros János

Németországban nincsen általános, szövetségi szintű oltási kötelezettség, mindenki önállóan dönthet arról, hogy milyen betegség ellen oltatja be magát vagy kiskorú gyermekét. Az egyetlen kivétel Brandenburg tartomány, ahol alig egy hónapja, április közepén döntött a helyi törvényhozás (Landtag) a kanyaró elleni védőoltás kötelezővé tételéről.

A kanyaró erősen fertőző betegség, vakságot, süketséget és agykárosodást okozhat, halálos is lehet. A világ számos térségében, köztük Európában is terjed. A fertőzöttek száma 2018-ban megháromszorozódott, az egy évvel korábbi 25 863-ról 82 596-ra emelkedett, a kanyaróban meghaltak száma pedig 35-ről 72-re emelkedett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai statisztikai régiójában, amelybe 53 ország tartozik, az Európai Unió (EU) tagállamai mellett a Balkán EU-n kívüli országai, Ukrajna, Fehéroroszország, Oroszország, a kaukázusi térség több országa, valamint Törökország és Izrael. A WHO szerint a betegség terjedésének egyik oka a nem megfelelő átoltottsági arány.

Kiderült, miért kellett kórházban szülnie Meghan hercegnénekhttp://www.life.hu/drlife/20190508-kiderult-miert-kellett-korhazban-szulnie-meghan-hercegnenek.htmlArról szóltak a hírek, hogy Meghan hercegné a Frogmore Cottage-ban található otthonukban szeretné világra hozni első gyermekét, ám mégis kórházba kellett sietniük. Most az is kiderült, hogy ennek mi lehetett az oka. Dr. Life--Agyérgörcs miatt kórházba került Demjén Ferenchttp://www.life.hu/drlife/20190508-agyergorcs-miatt-korhazba-kerult-demjen-ferenc.htmlA Blikk úgy tudja, hogy agyérgörcs miatt kórházba szállították Demjén Ferencet. Dr. LifeFotó: Hirling Bálint - OrigoEgy baleset miatt reggelre minden emlékét elveszíti egy tinédzserhttp://www.life.hu/drlife/20190507-egy-baleset-miatt-reggelre-minden-emleket-elvesziti-egy-tinedzser.htmlEgy amerikai tinédzser reggelre minden emlékét elveszíti egy másfél évvel ezelőtt történt baleset óta. Dr. LifeOrigoOlivia Newton-John küzd a rákkal, visszavonul a nyilvánosságtólhttp://www.life.hu/drlife/20190506-olivia-newtonjohn-kuzd-a-rakkal-visszavonul-a-nyilvanossagtol.htmlSaját bevallása szerint felkészült a halálra Olivia Newton-John. A 70 éves színésznő küzd a rákkal, visszavonul a nyilvánosságtól, hogy a gyógyulására és a jótékonysági munkájára koncentrálhasson. Dr. Life--Egy cserép is elég, hogy a te lakásodban is megteremjen ez a csodaszerhttp://www.life.hu/drlife/20190506-egy-cserep-is-eleg-hogy-a-te-lakasodban-is-megteremjen-ez-a-csodaszer.htmlSokan nevelgetnek cserépben Aloe verát azért, mert dekoratív, ám csak kevesen használják fel, pedig igazi csodaszer lehet a bőrünkre. Dr. LifeThinkstockFáj a fejed, feszül a hasad, rossz a közérzeted? A PMS állhat a háttérben!http://www.life.hu/drlife/20190502-faj-a-fejed-feszul-a-hasad-rossz-a-kozerzeted-a-pms-allhat-a-hatterben.htmlFáj a fejed, görcsöl a hasad, rossz a közérzeted, és mindemellett a melled is feszül? Ha mindezt 7–10 nappal a menstruációd előtt érzed, szinte biztos, hogy téged is a PMS gyötör. De mi is ez pontosan, és hogyan lehet véget vetni a szenvedésednek? Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.