Mellimplantátuma mérgezte hat évig a brit nőt: csaknem az életébe került

mell másnaposság mellimplantátum orvos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hat éven keresztül mérgezte mellimplantátuma a brit pincérnőt.

A 26 esztendős Nat Alexandert évekig gyötörték különböző tünetek. Először csak a feje fájt, majd zsibbadást érzett a bal oldalában és folyamatosan fáradt volt. A munkahelyén sokszor megvádolták azzal, hogy iszik és emiatt másnapos. Végül azonban olyan súlyos lett az állapota, hogy hat év múlva gyakorlatilag az ágyból sem tudott felkelni.

Az orvosoknak ezt követően sikerült rájönniük, hogy a tüneteket a pincérnő mellimplantátuma okozza, szinte megmérgezte a szervezetét. Ekkor Nat plasztikai sebészhez fordult, aki kivette az implantátumokat.

A melleim most kisebbek, de abszolút megéri, hiszen legalább egészséges vagyok és ez mindennél fontosabb” – nyilatkozta Nat a Mirrornak.

5 dolog, amit tudnod kell a szájhigiéniáról http://www.life.hu/drlife/20190625-5-dolog-amit-tudnod-kell-a-szajhigieniarol-afta.htmlA rossz lehelet sokaknak okoz problémát, a kiváltó okai pedig többfélék lehetnek. Előfordul, hogy belső szervi megbetegedések állnak a hátterében, de a leggyakoribb okai a nem megfelelő szájhigiéniában keresendők, így könnyen orvosolhatók. Cikkünkben körüljárjuk, mit tehetünk azért, hogy a szájüregünk minél "tisztább", baktériummentesebb legyen. Dr. LifeOrigoSokat tehetsz életmódváltással a premenstruációs tünetek ellenhttp://www.life.hu/drlife/20190616-mozgassal-taplalkozassal-a-pms-ellen.htmlFelmérések szerint a termékeny korú nőknek legalább a fele szenved az úgynevezett premenstruációs szindróma (PMS) tüneteitől. A panaszok a menzesz előtti napokban jelentkeznek, gyakran már 7-10 nappal korábban. Van, akinél csak enyhe közérzetromlás érezhető, mások életét azonban hangulatingadozás, feszültség, mellfeszülés, puffadás, falásrohamok keserítik meg. A jó hír, hogy minderre van megoldás: a "titok" az életmódváltásban rejlik. Dr. LifeOrigoAz orvosok sem tudják, mi baja lehet annak a nőnek, aki elvesztette az összes körméthttp://www.life.hu/drlife/20190702-az-orvosok-sem-tudjak-mi-baja-lehet-annak-a-nonek-aki-elvesztette-osszes-kormet.htmlAz orvosok sem tudják arra a kérdésre a választ, miért is veszíti el körmeit az 54 esztendős brit nő, Andrea Calland. Dr. LifeOrigoRitka betegségben szenved egy édesanya: várandóssága alatt veszítette el a hallásáthttp://www.life.hu/drlife/20190701-ritka-betegsegben-szenved-az-edesanya-varandossaga-alatt-veszitette-el-hallasat.htmlVárandóssága alatt veszítette el a hallása jó részét Kate Llewellyn-Waters. Először az orvosok sem vették észre, hogy a halláskárosodás és a terhesség között kapcsolat van, ám végül a ritka rendellenességgel, otoszklerózissal diagnosztizálták. Csak egy nagyon veszélyes műtéttel tudnának rajta segíteni. Dr. LifeOrigoA legjobban a 0-s vércsoportot szeretik a szúnyogokhttp://www.life.hu/drlife/20190630-a-legjobban-0as-vercsoportot-szeretik-a-szunyogok.htmlVan, akit minden szúnyog azonnal megtalál, és akadnak olyan szerencsések is, akik a legnagyobb invázió közepette is megússzák néhány csípéssel. Vajon miért van ez így? Dr. Life--Mellkisebbítő műtétre gyűjt a 20 éves Danielle Markersonhttp://www.life.hu/drlife/20190626-mellkisebbito-mutetre-gyujt-a-20-eves-danielle-markerson.htmlA 20 éves egygyermekes anya, Danielle Markerson hosszú ideje szenved hatalmas melleitől, de mára elviselhetetlen lett a fájdalma, így mellkisebbítő műtétre gyűjt. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.