Sas József lánya nyilatkozott a színész állapotáról: egyre jobban van

Forrás: Wikipédia -
stroke Sas József gyógyászat egészség gyógytorna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még mindig kórházban lábadozik Sas József színész, humorista kétoldali stroke-ja után. Most lánya nyilatkozott az állapotáról. Azt mondja, egyre jobban van és egyre magabiztosabb lesz édesapja. 

Egy nyaralás alatt kapott kétoldali stroke-ot Sas József színész, humorista. Különgéppel szállították haza, azóta is kórházban lábadozik. A Ripostnak egy olvasó írt levelet azzal kapcsolatban, hogy a kórház folyosóján látta a színész nevével ellátott tolószéket.

Sas József egyre jobban van Forrás: Wikipédia

A lap munkatársai felhívták Sas József lányát, Ágnest, aki boldogan nyilatkozott. „Továbbra is rendszeresen jár gyógytornára, ami nagyon sokat segít. Szerencsére egyre ügyesebben megy, napról napra erősebb és magabiztosabb” – fejtette ki Ágnes.

Úgy tudni, Sas már nagyon szeretne hazamenni, de egyelőre még szakemberek segítségére van szüksége. „Ez egy hosszú gyógyulási folyamat” – mondta Sas József lánya. Még ő sem tudja, édesapját mikor engedik haza, de ezt teljes mértékben az orvosokra bízza, hiszen nagyon jó kezekben van.

Megküzdött a rákkal Urbán Erika, Kabos László özvegyehttp://www.life.hu/drlife/20190711-megkuzdott-a-rakkal-urban-erika-kabos-laszlo-ozvegye.htmlA hét évvel ezelőtt beültetett fogimplantátumának környéke rákosodott el Urbán Erikának, Kabos László özvegyének. A színésznő elképzelhetetlen kínokat élt át, eltávolították az alsó állkapcsát, és bordájából építettek újat. Dr. LifeOrigoDaganatos betegség miatt operálták meg Csernus Imréthttp://www.life.hu/drlife/20190710-daganatos-betegseg-miatt-operaltak-meg-csernus-imret.htmlCsernus Imre a Mokkának nyilatkozott az operáció után. Elmondta, figyelmeztetésként tekint a betegségére. Dr. LifeOrigoErős fájdalmakkal küzd autóbalesete óta Oszvald Marikahttp://www.life.hu/drlife/20190710-eros-fajdalmakkal-kuzd-autobalesete-ota-oszvald-marika-jaszai-maridijas-szubrett.htmlAz M0-s autóúton szenvedett autóbalesetet másfél hete Oszvald Marika. Bordatörése van, nagy fájdalmak gyötrik: fájdalomcsillapítót szed, ülve alszik. Dr. LifeOrigoInzulinrezisztens Zimány Linda, és a pajzsmirigyével is gondok vannakhttp://www.life.hu/drlife/20190710-inzulinrezisztens-zimany-linda.htmlMivel nem úgy alakult a teste, ahogy szerette volna és megszokta, Zimány Linda orvoshoz fordult. Kiderült, szénhidrátanyagcsere-betegsége van, inzulinrezisztens. Dr. LifeOrigoInfúziót kapott Sarka Kata - Fotóhttp://www.life.hu/drlife/20190709-infuziot-kapott-sarka-kata.htmlSarka Kata az Instagram-oldalán mutatta meg a követőinek, hogy infúzióra kötötték. Dr. LifeOrigoVedd fel a harcot a PMS lelki tüneteivel!http://www.life.hu/drlife/20190705-vedd-fel-a-harcot-a-pms-lelki-tuneteivel.htmlMi az, ami havi rendszerességgel jelentkezik, nem tehetsz ellene semmit, számítasz rá, mégis váratlanul ér, miatta szinte teljesen kifordulsz önmagadból, bosszantó, de nem csak neked? Nos, ha a PMS-re gondoltál, akkor gratulálunk! A következőkben a PMS lelki tüneteiről és azok lehetséges feloldásáról olvashatsz. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.