Immár egy tucat halálos áldozata van az elektromos cigarettának

Forrás: AFP/Francois Nascimbeni -
elektromos cigaretta
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Immár tizenkét halálos áldozata van az elektromos cigaretta szívásának az Egyesült Államokban - jelentette be az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ csütörtökön.

Közleményében a szövetségi egészségügyi hivatal hangsúlyozta, hogy az e-cigaretták szívása járvánnyá szélesedett, 10 tagállamban 12 halálos áldozatot követelt és 46 államban több mint 800 embert ápolnak a cigaretta szívása miatti komoly tüdő- és légúti megbetegedésekkel.
A CDC szerint 805 esetben bizonyítottan az elektromos cigaretták okoztak egészségkárosodást. A kiváltó okot azonban eddig még nem sikerült azonosítani. Több intézményben folynak erre vonatkozó kutatások. A tudósok azt feltételezik, hogy az aromatizált, vagyis ízesített e-cigarettákban az utántöltő készülékekben vagy a töltőfolyadékban van valamilyen, az egészségre káros vegyi anyag. Több állam egészségügyi hatóságai azt jelentették, hogy a megbetegedettek jelentős része THC-t (tetrahidrokannabinolt) szívott az e-cigarettából. A THC a szintetikus marihuána pszichoaktív hatóanyaga.

Forrás: AFP/Francois Nascimbeni

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.