Magányt, krónikus betegségeket is okozhat az erőszak jelenléte

Forrás: Thinkstock -
magány erőszak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
 Az erőszak jelenléte károsan hat az ember testi és lelki egészségére két kutatás szerint, melyet a Chicagói Egyetem kutatói végeztek. A Health Affairs című szaklap friss számában megjelent két kutatást több mint ötszáz résztvevő kikérdezésével végezték, mindannyian olyan chicagói városrészekben éltek, ahol gyakoriak voltak az erőszakos bűnesetek.

Az első tanulmány adatai azt mutatták, hogy minél több erőszak fordult elő a lakókörnyezetben, valószínűleg annál magányosabbak voltak az ott lakók.

A magány és a társadalmi elszigeteltség összefüggött a kevés testmozgással, az egészségtelen étkezéssel, a túlzott alkoholfogyasztással és a dohányzással.


Az idősek, akik egyébként is hajlamosabbak voltak a magányra és a krónikus betegségekre, még inkább megszenvedték az erőszakos környék ártalmait - mondta Elizabeth L. Tung epidemiológus, a kutatás vezetője.A magány egyre növekvő egészségügyi probléma, a halálozás egyik fő előjelzője az Egyesült Államokban. A tanulmány válaszadóinak 77 százaléka volt 50 évesnél idősebb.

Forrás: Thinkstock

Az erőszakkal átitatott környéken a visszahúzódás talán túlélési stratégia, de hosszú távra nem jó választás - tette hozzá Monica E. Peek, a kutatás társszerzője, a Chicagói Egyetem diabéteszkutató intézetének egyik vezetője.

A második tanulmány az erőszak jelenléte és az úgynevezett hipervigilancia kapcsolatát vizsgálta.
A hipervigilancia - vagyis a túlzott éberség, olyan felfokozott érzelmi állapot, amikor az ember úgy érzi, hogy állandóan "résen kell lennie" - magas vérnyomáshoz, szív- és érrendszeri betegségekhez, emlékezetzavarokhoz, szorongáshoz és az érzelmek kordában tartásának nehézségeihez vezethet.
"Háborút megjárt veterán katonák körében alaposan tanulmányozták a jelenséget, az erőszak folyamatos jelenlététől szenvedő városrészekben azonban nem" - magyarázta Tung.

A hipervigilancia előfordulásának 5,5 százalékos emelkedése a nem hatósági erőszak, 9,8 százalékos emelkedése a hatósági erőszak számlájára volt írható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.