39 másodpercenként megöl egy gyereket ez a betegség

Forrás: Thinkstock -
tüdőgyulladás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tavaly több mint 800 ezer öt éven aluli gyermek életét oltotta ki a tüdőgyulladás, összességében pedig minden 39. másodpercben megölt egy gyereket. A tüdőgyulladás a világ leghalálosabb fertőző betegsége a kisgyermekek számára, a koronavírus felbukkanása pedig még veszélyesebbé teszi. A szegénység betegsége ez, amely szinte minden halálos áldozatát a fejlődő világban szedi. Január 29 és 31 között Barcelonában tartják a világ első globális tüdőgyulladás elleni fórumát, amelyen nyolc másik szervezettel együtt az UNICEF is részt vesz. A tüdőgyulladás ritkán kerül a címlapokra, a szakértők ezért gyakran nevezik „elfelejtett gyilkosnak" is.

A John Hopkins Egyetem legfrissebb, a globális fórumra időzített felmérése szerint a tüdőgyulladás elleni fellépés fellendítése 3,2 millió öt év alatti gyerek életét menthetné meg. Az integrált egészségügyi ellátásnak köszönhetően további 5,7 millió egyéb fertőző betegségben szenvedő gyermek halála volna megelőzhető.

A tüdőgyulladást baktérium, vírus, vagy gomba okozza, a gyermekek tüdeje megtelik folyadékkal és így nem jutnak elég levegőhöz. A tüdőgyulladás bizonyos változatai oltással megelőzhetők, megfelelő diagnózis esetén pedig a betegség kezelhető is egy olcsó antibiotikummal. Jelen pillanatban mégis több tízmillió gyermek nem rendelkezik oltásokkal és háromból egy kiskorú tüdőgyulladásos beteg nem részesül orvosi kezelésben sem.

Ha a jelenlegi helyzet nem változik, akkor 2020 és 2030 között előre láthatóan 6,3 millió 5 év alatti gyermek hal meg tüdőgyulladásban. Jellemzően a világ legszegényebb országainak gyerekeit sújtja leginkább a pneumónia. A következő tíz évben Nigériában (1,4 millió), Indiában (880 ezer), a Kongói Demokratikus Köztársaságban (350 ezer) és Etiópiában (280 ezer) várható a legtöbb haláleset.

Forrás: Thinkstock

A felmérés szerint a gyermekek megfelelő táplálása, az oltottság kiterjesztése, a megfelelő antibiotikumok biztosítása és az anyatejes táplálás mértékének növelése lehetnek a tüdőgyulladás elleni harc legfontosabb feladatai. Mindezek olyan betegségek megelőzéséét is szolgálják, mint például a hasmenés (évente 2,1 millió haláleset), a szepszis (1,3 millió haláleset) és a kanyaró (280 ezer haláleset).

A levegő szennyezettsége okozza az öt év alatti gyermekek tüdőgyulladásos haláleseteinek 17,5%-át. A háztartáson belül használt fűtőanyagokból származó légszennyezés további 29,4%-al növeli a halálos esetek számát. Jelen pillanatban a világ lakosságának 91%-a olyan levegőt lélegzik be, amely a WHO (az ENSZ Egészségügyi Világszervezete) standardjai szerint nem egészséges. A tüdőgyulladás terjedését nagyban növeli az alul-, vagy rosszul tápláltság is, valamint a vakcinák és a gyógyszerek hiánya.

Az UNICEF 2020-as céljai között szerepel, hogy segítséget nyújtson több mint 5 millió alultáplált gyereknek, több tízmillió gyereket lásson el oltással és 28 millió gyereket juttasson ivóvízhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.