betegség védekezés koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyre terjed Európában is a koronavírus. Ahelyett azonban, hogy pánikba esnénk, érdemes inkább a megelőzésre koncentrálni. Nézzük, az immunerősítés mellett mit tehetünk még ennek érdekében!

Eddig két magyar fertőződött meg eddig koronavírussal, de egyre nagyobb a félelem az emberekben. Tüneteit gyakorlatilag képtelenség megkülönböztetni az influenza jeleitől, ez nehezíti a helyzetet.

Sokan azt gondolják, a patikákban kapható maszkok segíthetnek a vírus kivédésben, ám ez nem feltétlenül van így. Ha rosszul használjuk, akkor az akár fertőzésforrás is lehet. Míg az arcunkon van, nem szabad hozzáérni a külsejéhez, és amikor levesszük, akkor is csak a fülre akasztható gumit fogjuk meg. Nagyon fontos továbbá, hogy ne nyúljunk az orrunkhoz és a szánkhoz.

Forrás: Shutterstock

A sorban álláskor például patikában vagy akár a repülőtereken, üzletekben, egy-másfél méter távolság növelheti a biztonságérzetünket. (...) A szájmaszkoknak a viselése nagyon látványos védelem, de sokkal-sokkal fontosabb az alapos kézmosás, valamint az, hogy a zsúfolt helyeken az emberek megpróbáljanak kellő távolságot tartani egymással" – mondta el a szakértő az RTL Klub Fókusz című műsorában.

A kézmosás a legfontosabb

Az Egészségkalauz szintén felhívta a figyelmet a rendszeres kézmosás fontosságára. Mint írják, a megfelelő kézmosás legalább 20-30 másodpercig tart, meleg vízzel és szappannal történik. Ilyenkor semmiképp ne hagyjuk ki az ujjak közötti területet és a kézfejet. Ha nincs lehetőségünk kézmosásra, fertőtlenítő hatású, alkoholos zselét is használhatunk.

Javasolják továbbá, hogy mindig takarjuk el arcunkat tüsszentéskor és köhögéskor, a legjobb, ha zsebkendőt szorítunk az arcunkra. Igyekezzünk elkerülni a zsúfolt helyeket, és ha betegek vagyunk, mindenképp maradjunk otthon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.