Már nyolc mutációja van az új koronavírusnak amerikai kutatók szerint

Forrás: Shutterstock -
kutatás COVID-19 mutáció kutatók koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A vírusokhoz hasonlóan az új koronavírus is mutálódik, már nyolc törzse van világszerte - közölték amerikai szakemberek. 

A jó hír azonban az, hogy ezek a mutációk nem veszélyesebbek az eredeti vírusnál - mondta Trevor Bedford, akinek Nextstrain.org nevű honlapja követi a vírus genomját azon minták alapján, amelyeket szerte a világból megküldtek nekik. Az új mutációk azonban számos információval szolgálnak a kutatóknak.

Forrás: Shutterstock

A kutatók azóta vizsgálják az új koronavírus genomjait, hogy az először terjedt át állatról emberre a közép-kínai Vuhan egyik vadállatpiacán múlt év őszén.

"A kérdésre, hogy genetikailag változik-e, a válasz egyértelmű igen" - mondta Marc Liptsitsch, a Harvard Egyetem epidemiológusa.

"A kérdés az, hogy van-e ezáltal bármilyen fontos változás a vírus fertőzőképességét illetően vagy más az ember számára fontos dolgot illetően"

- tette hozzá. A megjelenő törzsek csak egy kicsit eltérőek, nincs változás gyilkosságát illetően - mondták a szakemberek.

Forrás: Shutterstock

"A megfigyelt mutációs ráta - havonta két mutáció megjelenése - teljesen normális a többi vírushoz hasonlóan. Az influenzának és a náthának hasonló mutációs rátái lehetnek, sőt influenza esetében akár egy kicsit gyorsabb is lehet új mutáció megjelenése" - magyarázta Bedford.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.