Vércsoportunkon és génjeinken is múlhat, hogy vészeljük át a koronavírust

Forrás: Shutterstock -
gén járvány kutatás vércsoport koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az új koronavírus okozta COVID-19 egy vadonatúj, és még eléggé ismeretlen betegség az emberiség számára. Egy kutatócsoport most a koronavírus-pozitív páciensek gennomjának feltérképezésére készül, és olyan egyedi genetikai jellegzetességeket keres, amik megválaszolhatják, kik a sérülékenyebbek, és kik fogják megúszni a komolyabb megbetegedést.

Annyi biztos, hogy a koronavírus elsősorban a 65 év feletti idősekre, és/vagy a krónikus betegekre veszélyes, ők vannak a legnagyobb kockázatnak kitéve. Azt is megfigyelték, hogy a különböző embereknél a betegség nagyon sokféle módon lejátszódhat: rengetegen enyhe tünetekkel, vagy tünetmentesen átesnek rajta, mások – jóval kevesebben - rendesen ágynak dőlnek tőle vagy kórházba kerülnek.

A kutatás során az adatokat DNS-adatbázisok, illetve a súlyosan fertőzött területekről származó örökítőanyag-minták fogják szolgáltatni. A cél, hogy a súlyosabb, de háttérbetegségekkel nem küzdő COVID-19-es páciensek genetikai állományát összevessék olyanokéval, akiknél csak enyhe lefolyású, vagy tünetmentes a betegség. A vizsgálat egyúttal új terápiás eljárások kifejlesztését is segítheti.

"Hatalmas különbségeket tapasztalunk a kór klinikai kimenetelében az egyes emberek és országok között. Hogy ezt mennyiben befolyásolja a genetikai háttér, az egy nyitott kérdés"

– nyilatkozta a Science magazinnak Andrea Ganna, a Helsinki Egyetem genetikusa.

Forrás: Shutterstock

A kutatás ötlete nagyjából két héttel ezelőtt fogalmazódott meg, amikor Ganna és több kutatótársa döbbenten figyelte számítógépén az események alakulását. Kollégáival az új projekt részeként létrehoztak egy honlapot, ahová különböző biobankok tölthetik fel a fertőzöttek genetikai adatait – természetesen ha az érintettek előzetesen hozzájárulnak. Elsősorban olyan genetikusok jelentkezését várják, akik az örökítőanyag és az egészségi állapot közötti összefüggéseket igyekeznek felderíteni. Már legalább egy tucat európai és amerikai biobank jelezte csatlakozási szándékát.

A szakértők azt is megnézik, a vércsoport hatással van-e a COVID-19 klinikai kimenetelére (egy kínai kutatás szerint a 0-ás vércsoportú emberek védettebbek a betegséggel szemben).
Ganna szerint az első eredmények megérkezésére még néhány hónapot várni kell. -írja az Origo.

Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.