Koronavírus-fertőzött volt a népszerű orosz író, Borisz Akunyin

Forrás: Science Photo Library/KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Kateryna Kon/Science Photo Libra -
koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A népszerű orosz író, Borisz Akunyin Facebookon jelentette be, hogy elkapta a koronavírust, posztjában összefogásra buzdít.

"Fura egy elfoglaltság azt ecsetelni, hogy zajlik az ember influenzája, de ettől az átkozott koronavírustól olyan sokan félnek, és még olyan kevesen vannak, akik már átestek rajta, hogy mégis úgy döntöttem, megosztom a személyes tapasztalataimat. Péntek 13-án, délben betegedtem meg" - írta, és azt is, hogy a felesége is beteg lett, de nála enyhe tünetekkel járt a fertőzés.

Forrás: Science Photo Library/KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Kateryna Kon/Science Photo Libra

"Nekem a közepes lefolyású jutott. Ez olyan, mint egy elhúzódó influenza magas lázzal. Azzal a különbséggel, hogy csak nem akar enyhülni. Az ember láza felkúszik 39 fokra, aztán ezt valahogy lenyomja paracetamollal. Majd másnap újra. És újra. És újra. Tíz napig élvezhettem ezt a „mormotanapot". Csak feküdtem otthon, és hangoskönyveket hallgattam. Tudtam, hogy aggodalomra csak a légzési problémák adnak okot – ilyenkor mentőt kell hívni. Légzési problémáim nem lettek, így hát bosszantott a dolog, de nyugodt hangulatban telt az idő" - idézte fel és hozzátette, végül antibiotikum kezelés kapott, ami ugyan a vírusra nem hatásos, de a bakteriális felülfertőződést megakadályozhatja.

Az író összefogásra buzdít, szerinte felesleges a pánikkeltés, természetesen ne is bagatellizáljuk a problémát.

"Legyenek óvatosak, viselkedjenek felelősen, de ne essenek pánikba. Segítsék azokat, akiknek izolálniuk kell magukat, elsősorban az időseket és a betegeket (...) Szóval csak nyugalom. Az idő nekünk dolgozik. A társadalom és az orvostudomány gyorsan mobilizálódik. Tekintsünk erre a járványra úgy, mint egy erős késztetésre a kölcsönös segítségnyújtásra és az önszerveződésre. Most mind a frontvonal egyazon oldalán vagyunk, ez pedig elég ritka dolog" - idézi a szerzőt az europakiado.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.