Meghalt az a brit anya, aki ki akarta aludni koronavírusos tüneteit

koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 66 éves brit Linda Tuppen napokig ápolta otthon 28 éves, koronavírusos fiát, ám ő is megfertőződött. Amikor komoly tünetek jelentkeztek nála, nem kért az orvosi segítségből, azt mondta, kialussza magát. Belehalt. 

Az angliai Astley Bridge-ben élő asszony idősebb, 28 éves megfertőződött fiát, Robot ápolta, amikor a maszkviselés ellenére elkapta a fertőzést. Rob magas lázzal küzdött, elmondása szerint hol a foga vacogott a hidegrázástól, hol meg úgy érezte, megég a teste a forróságtól. Egyfolytában köhögött, és olyan gyenge volt, hogy a vécére is alig bírt kimenni.

Forrás: Shutterstock

Rob jobban lett, ám édesanyjánál légúti tünetekkel elkezdődött a betegség, napról napra rosszabbul érezte magát. Gyerekei a halála előtti napon felhívták a sürgősségit, akik beszélni szerettek volna a beteggel, de az asszony ezt visszautasította. Azt mondta, csak ki kell aludnia magát. Másnap Rob eszméletlen állapotban talált édesanyjára:

"Semmire nem reagált, iszonyatos volt. Azonnal hívtam a mentőket, próbáltam mellkasi lélegeztetéssel feléleszteni, de késő volt. A mentős ott helyben megmondta, hogy halott" - idézi a fiú szavait a szeretlekmagyarorszag.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.