Sunyovszky Sylvia bevallotta: orvosi műhiba tette tönkre a karrierjét

betegség színésznő karrier orvosi műhiba Sunyovszky Sylvia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sosem gondolta volna senki, hogy egyszer csak majd nem állhat színpadra. Sunyovszky Sylvia bevallotta: orvosi műhiba tette tönkre a karrierjét.

Sunyovszky Sylvia 20 éven át a Madách Színház vezető művészeként tevékenykedett, illetve több filmes szerepben is megcsillogtatta tudását. Végérvényesen akkor szerette meg a világ, amikor a Várkonyi Zoltán által rendezett Fekete gyémántokban eljátszotta Evita szerepét.

Sunyovszky Sylvia Forrás: YouTube/M5

Ezt követően 1995-ben még játszott az Evangélium Színházban, de egy orvosi műhiba következtében többé nem térhetett vissza. A színésznő őszintén mesélt élete egyik legdrámaibb időszakáról:

"Az orvos máig nem kért tőlem bocsánatot, de nem szeretek beszélni erről, mert életem egyik legnehezebb szakaszát éltem meg, amit legalább lelkileg helyre kellett tennem magamban. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valakinek amputálni kell a lábát, ami már nem nőhet vissza... Máig hordozom a fájdalmat, de igyekszem egyensúlyban maradni. Két éven keresztül tartott, hogy megtaláljam a békém. Emlékszem, 42 kilósan ültem otthon, és hallgattam a rádióban a Vakok Országos Szövetségének elnöknőjét, aki finoman arról panaszkodott, hogy nincs színész, aki felolvasna a látássérülteknek. Felhívtam telefonon, és találkozót kértem" - mondta a StoryMagazinnak.

Elmondása szerint a következő években nehezen találta meg az útját, mostanra azonban kiegyensúlyozott, boldog életet él:

"A közéleti tevékenységemnek, az emlékeimnek, a családomnak és a barátaimnak élek." - mesélte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.