Christopher Hebert a férfi, akinek a térdéből nőtt ki a lábfeje

betegség testi fogyatékosság torzszülött
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hihetetlen születési rendellenességgel érkezett a világra Christopher Hebert: a térdéből nőtt ki a lábfeje. 

A 22 éves Christopher két igen ritka csontbetegséggel érkezett a világra, amelyek külön-külön is elenyésző mennyiségben jelennek meg, de egyszerre főleg nem jellemzőek. Chris veleszületett femorális hiányban - Congenital Femoral Deficiency (CFD) -, illetve MHE-ben szenved. Utóbbi egy olyan betegség, melynek hatására a betegnek tömegesen jelennek meg jóindulatú daganatok a csontjaiban.

Előbbi betegségéből adódóan a Kansasból származó srácnak hiányzik a jobb combcsontja, míg utóbbi miatt fájdalommal járó daganatok vannak az egész testében. Felnőtt fejjel a beteg úgy döntött, kés alá fekszik annak érdekében, hogy mobilizált térdízületet csináljanak a jobb lábából. Ehhez először le kellett vágni az említett végtagot, majd újra rögzíteni.

Elmondása szerint így teljesebb, aktívabb életet élhet, mint ezelőtt valaha.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.