Ezekre kellene odafigyelnünk, hogy ne terjedjen újra a koronavírus a szakértő szerint

Forrás: Shutterstock -
járvány szakértő koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újra emelkedhet az aktív esetek száma, ha nem vagyunk elég körültekintőek. A járványügyi szakértő szerint komolyabban kellene vennünk a szabályokat, mert ha nem vigyázunk, berobbanhat a járvány.

Mezőkövesden egy tanár egy iskolai értekezleten fertőzött meg 21 embert koronavírussal, le kellett zárni az intézményt. Sátoraljaújhelyen pedig szintén egy tanár és egy diák tesztje lett pozitív, amit csak azután kaptak meg, hogy megérkeztek a helyszínre. Azt egyelőre nem tudni, hogy hány embert fertőztek meg.

Ócsai Lajos, nyugalmazott járványügyi szakértő szerint sokkal óvatosabbnak kellene lennünk, mert hamar berobbanhat a második hullám. Úgy véli, a maszkviselésre sem figyelünk eléggé.
„Akik fel is veszik, azok közül is sokan helytelenül hordják, kint van belőle az orruk, ami így tényleg olyan, mintha rajtuk sem lenne. Valahogyan szankcionálni kellene az így közlekedőket és vásárlókat" – mondta a Blikknek a szakértő.

Sokan helytelenül viselik a maszkot. Forrás: Shutterstock

Ócsai Lajos szerint a koncertek is komoly veszélyforrást jelenthetnek.
„Ott kiabálnak, énekelnek az emberek, így nagyon könnyen terjed a vírus. Vegyes érzéseim vannak a határok megnyitása miatt, hiszen most kontroll nélkül járhat át bárki bárhonnan."
Az operatív törzs figyelemmel kíséri a környező országok járvány-helyzetét, és ennek megfelelően hozzák meg a döntéseket.

„Folyamatosan értékeljük a környező országok járványügyi helyzetét, és ha szükséges, lépéseket teszünk. A hazai járványügyi adatok egyelőre kedvezőek, a sikeres védekezésnek köszönhetően az aktív fertőzöttek, a kórházban ápoltak száma csökken" – közölte a Koronavírus Sajtóközpont.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.