balkezesek világnapja balkezesség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy balkezeseket tömörítő amerikai szervezet kezdeményezésére 1992 óta minden év augusztus 13-án ünnepeljük a Föld népességének csaknem 15 százalékát kitevő balkezeseket. A társadalmi normák egészen a 20. század közepéig kényszerítőek voltak a balkezesekre nézve, és azt kívánták tőlük, hogy szokjanak át a másik kéz használatára, de ma már teljesen elfogadottá vált a balkezesség. Olyannyira, hogy napjainkban már vásárolhatóak is kifejezetten balkezeseknek tervezett használati cikkek is, amelyek megkönnyítik az életüket. 

A balkezességről a mai napig sok tévhit kering és rengeteg érdekességet is lehet tudni a jelenségről. Ezek közül szedtünk össze néhányat.

1. Nem aktívabb a jobb agyféltekéjük

Az újzélandi Welington Egyetem igazgatója, Gina Grimshaw szerint csak egy mítosz, hogy a balkezesek a jobb agyféltekéjüket használják inkább. A jobbkezesekhez hasonlóan a balkezesek 78 százalékának ugyanúgy a bal agyféltekéje az aktívabb.

2. Már a terhesség során kimutatható

Egy brit tanulmány kimutatta, hogy azok a nők fognak bal kezes gyermeket szülni, akik a terhesség ideje alatt ösztönösen többször érintik meg az arcukat bal kezükkel. Más tanulmány arra világított rá, hogy azok a babák, akiket idősebb anyák hoznak a világra, illetve a koraszülött gyermekek is nagyobb eséllyel lesznek bal kezesek.

Azok a babák, akiket idősebb anyák hoznak a világra, illetve a koraszülött gyermekek is nagyobb eséllyel lesznek bal kezesek Forrás: Shutterstock

A balkezesség esélye

Gyermeked kétszer akkora eséllyel lesz balkezes, ha fiúnak születik, ugyanakkor, ha a pároddal mindketten jobbkezesek vagytok, ennek valószínűsége így is csupán 2 százalék körül mozog, ha azonban mindkettőtök balkezes, ez a szám akár 50 százalék is lehet. Van olyan statisztika, amely szerint minél idősebb a kismama, annál valószínűbb, hogy balkezes gyermeke születik.

3. Nem annyira introvertáltak, mint korábban gondolták

A balkezesekről kialakult az a sztereotípia, miszerint zárkózottak és maguknak valók. Egy 2013-as kutatás során megvizsgálták ezt a feltételezést és nem találtak egyértelmű összefüggést, azonban megállapították, hogy a „kétkezesek" esetében valóban nagyobb az esélye a befelé fordulásnak.

4. Hajlamosabbak a mentális betegségekre

A Yale és Texas Egyetemek kutatása szerint az agyi problémákkal küzdők nagyobb része balkezes. A 107 vizsgált résztvevő közül a bipoláris zavarban szenvedők 11 százaléka, míg a skizofrének között a betegek 40 százaléka volt balkezes.

5. Több közöttük a művész

A balkezesek könnyebben meghallják a gyorsan változó hangokat, jobb művészek, kreatívabbak, és változatosabban gondolkodnak.

6. Félénkebbek, nehezen viselik a kritikát

Az Abertay Univeristy kutatása szerint a balkezeseknél nagyobb eséllyel fordul elő diszlexia vagy figyelemzavar, és arra is rávilágítottak, hogy a balkezesek kevésbé mertek belevágni valamibe, mert féltek, hogy hibáznak, nehezebben viselték a kritikát, és félénkebbek is voltak.

Az Abertay Univeristy kutatása szerint a balkezeseknél nagyobb eséllyel fordul elő diszlexia vagy figyelemzavar Forrás: Shutterstock

5. Többet isznak, mint mások?

Sokáig tartotta magát az az állítás, hogy a balkezesek jobban szeretnek inni, mint a jobbkezesek. Egy kutatásban 27.000 embert vizsgáltak meg, s az egyéni bevalláson alapuló tanulmányból kiderült, hogy a balkezesek valóban hajlamosabbak gyakran a pohár fenekére nézni, de ebből nem következik egyértelműen, hogy nagyobb eséllyel válnának alkoholistává.

6. Több köztük a zseni

Noha a társadalomban csak 15 százalék az arányuk, a MENSA tagok 20 százaléka balkezes. Egyesek szerint ez arra utal, hogy a balkezesek nagyobb eséllyel lesznek zsenik.

7 Nem befolyásolja a személyiségünket, hogy milyen kezesek vagyunk

Ronald Yeo, a Texas-Austin Egyetem kutatója szerint az érdekességeket és a tényeket összevetve eget rengető különbségek nincsenek a jobb - és balkezesek között. A személyiségüket, a szokásaikat és az identitásaikat nem befolyásolja, hogy melyik kezüket használják.

Szerzett balkezesség

Létezik a szerzett balkezesség jelensége is: ha a jobb kéz annyira megsérül, hogy hosszú időn keresztül pihentetni kell, előfordulhat, hogy az illető a felépülés után a mindennapokban a bal kezét fogja gyakrabban használni.

Balkezes hírességek

Balkezes volt a híres hadvezér, Nagy Sándor; a zeneszerző, Ludwig van Beethoven, Petőfi Sándor, Charlie Chaplin, Albert Einstein, Leonardo da Vinci és Napoleon is.

De balkezes Lady Gaga, Kate Hudson, Nicole Kidman, Mary-Kate Olsen, Jeremy Renner és Hugh Jackman, valamint Vilmos herceg is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.