Vadon Jani: "Olyan lázgörcsre ébredtem, hogy moccanni sem tudtam."

láz Vadon Jani koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vadon Janit nagyon megviselte a koronavírus, legalábbis ami a betegség első napjait illeti. Őszintén mesélt a részletekről. 

Ahogy azt korábban megírtuk, augusztus végén pozitív lett a Rádió 1 egyik kollégájának koronavírus-tesztje, így a munkatársak számára a rádió vezetősége azonnali PCR teszt lehetőséget biztosított. A tesztelés után kiderült, hogy többek között Rákóczi Feri és Vadon Jani is megfertőződtek.

Bochkor Gábor is megszólalt ennek kapcsán, ugyanis ők is egy épületben dolgoznak a Rádió 1-gyel, így akár ők is elkaphatták a konkurens rádió dolgozóitól a kórt.

Forrás: Peller Mariann

Mint kiderült, Rákóczi Ferin tünet nélkül átment a vírus, Vadon Janit azonban kifejezetten megviselte a betegség:

"A hét végén volt két olyan éjszakám, amit nem kívánok senkinek. Pénteken olyan lázgörcsre ébredtem, hogy moccanni sem tudtam. Félóránként néhány másodpercre megmerevedett a testem. Mintha hirtelen minden izmom megfeszült volna. Ez reggelig tartott, közben felment a lázam, és rettenetesen fáradt voltam. Sem a szaglásom, sem az ízlelésem nem ment el, de kimerültnek éreztem magam. Bármennyit is aludtam, fáradtan ébredtem" - mondta a rádiós a Blikknek, aki mivel rengeteget jár tömegközlekedéssel, így bárhol elkaphatta a vírust.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.