Koronavírus: az orvosok és a kormány tanácsadói egyöntetűen vallják, hogy tavaszra sokkal jobb lesz a helyzet Nagy-Britanniában

Forrás: AFP/BURGER/PHANIE -
oltás koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rövid időn belül, akár három hónap múlva elkezdődhet az új típusú koronavírus elleni oltóanyag tömeges alkalmazása Nagy-Britanniában, és ez esélyt teremt arra, hogy húsvétig minden felnőtt megkaphatja az oltást - írta kormányforrásokat és a vakcina fejlesztésén dolgozó kutatókat idézve a szombati The Times.

A konzervatív brit napilap beszámolója szerint az Oxfordi Egyetem oltóanyagán dolgozó kutatók abban bíznak, hogy az általuk kifejlesztett vakcinát még az idén jóváhagyják a brit hatóságok, és egyes egészségügyi illetékesek reményei szerint hat hónapon belül minden felnőttnek be lehet adni egy dózist az oltóanyagból.

Forrás: AFP/BURGER/PHANIE

Az idézett kormányforrások egyike kijelentette, jóllehet a hatóságok hathónapnyi időtávlatban gondolkodnak, a tömeges oltási programot valószínűleg ennél is sokkal hamarabb végre lehet hajtani.
A The Times forrásai szerint már készülnek a szabályok annak lehetővé tételére, hogy az oltást az egészségügyben dolgozók nagyon széles köre jogosult legyen beadni, ennek érdekében képzésük néhány héten belül megkezdődik.

A logisztikai tervek között szerepel olyan autós oltóállomások kialakítása, amelyeknél a kocsikban ülőknek lehet beadni a vakcinát.

Nagy-Britanniában már vannak hasonlóan működő autós koronavírus-tesztelő állomások.

Boris Johnson brit miniszterelnök, aki a minap televíziós beszédben ismertette a koronavírus-járvány elleni küzdelem fejleményeit, kijelentette: az orvosok és a kormány tanácsadói egyöntetűen vallják, hogy tavaszra sokkal jobb lesz a helyzet. Nemcsak arra van remény, hogy addigra lesz oltóanyag, de arra is, hogy hamarosan olyan tömeges, hatékony szűrési módszerek válnak hozzáférhetővé, amelyekkel percek alatt elvégezhető a tesztelés - mondta a brit kormányfő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.