Így van ma Zente a 700 millió forintos kezelés után - Videó

betegség SMA Zente gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az SMA-ban szenvedő kisfiú közel egy éve kapta meg a világ legdrágább kezelését. Édesanyja most beszámolt arról, hol tart ma a gyógyulásban Zente a 700 millió forintos gyógyszernek köszönhetően.

Szinte lehetetlennek tűnt, hogy a gerincvelő eredetű izomsorvadásban szenvedő Zente megkapja a szükséges kezelést, az ugyanis 700 millió forintba kerül. Szülei viszont nem adták fel, az emberek segítségét kérték, abban, hogy összejöjjön a pénz. Hírességek és civilek adományoztak a kisfiúnak, így szép lassan elkezdett gyűlni az összeg. Egy ismeretlen jótevő 100 millió forintot ajánlott fel a családnak, úgy tudni ez nem más volt, mint Mészáros Lőrinc.

Így megtörtént a csoda, Zente megkaphatta a kezelést, és azóta szépen fejlődik. Most pedig megtette élete első lépéseit!

„Egy évvel ezelőtt, ezen a napon került sor hazánkban az első Zolgensma génterápiára. A mi kisfiúnk kaphatta meg Nektek és a Bethesda kórház csapatának köszönhetően! Készültem erre a napra. Hosszú köszönőbeszéddel, videóval arról milyen volt Zente 1-2 hónaposan, még egészségesnek hitt állapotban, majd 5 hónaposan teljesen leépülve, aztán pedig bemutatva a visszaépitkezés/fejlődés állomásait. Most mégsem ez következik. Az élet ismét felülírta a terveim! Zente szeretne az én soraim, szavaim helyett köszönetet mondani! Megint sikerült neki idő előtt, farzsebből előrántani a 'várt váratlan' kártyát!

Úgy döntött ejött az első bizonytalan, gyenge, ugyanakkor nagyon is tudatos első lépések ideje! Picike kezeit tavaly még segítséget remélve nyújtotta felétek. Most pedig ezeket a picike kezeket szeretett gyógytornásza felé nyújtotta, mellyel új fejezet kezdődött"

– írta a Facebookon a kisfiú anyukája.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.