Koronavírusban hunyt el a lelkész, aki szerint a járvány Isten büntetése a házassági előtt szexért

lelkész koronavírus vallás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 75 éves lelkész a napokban belehalt a koronavírus-fertőzésbe. Irvin Baxter korábban arról prédikált, hogy a járvány Isten büntetése a házassági előtt szexért.

Az amerikai lelkész nagy erőkkel hangoztatta a koronavírus megjelenése óta, hogy a járvány bizony Isten büntetése, mégpedig a házassági előtti szexért.
Irvin Baxter nem rég maga is elkapta a járványt, állapota súlyosra fordult, ezért a múlt héten kórházba szállították, majd napokkal később elhunyt.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

A férfi alapította még '91-ben Texasban az Endtime Ministries nevű pünkösdista protestáns mozgalmat.
Az utóbbi időben a házasság előtti szex ellen kardoskodott erőteljesen. Ismertette, hogy az Egyesült Államokban 7,5 millió pár él együtt méghozzá házasság nélkül, tehát legalább 15 millió emberről van szó - írta a The Sun.
Így számításai szerint a menyasszonyok 5 százaléka szűz, amikor férjhez megy, ez pedig igen csekély.
Ezért kaptuk a koronavírust Istentől– szerinte.
Hogy ő hogyan betegedett meg, azt nem tudni, családja nem nyilatkozott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.