Eddig fog növekedni még a koronavírus-fertőzöttek száma hazánkban

Forrás: MTI/Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI)/- -
járvány Kásler Miklós koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A napokban hozott járványügyi szabályok betartása döntő hatással lesz a koronavírus-fertőzés terjedésére, és ha az emberek betartják őket, a kedvező eredményeket néhány héten belül tapasztalni fogjuk - jelentette ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Hírlapnak adott interjúban, amely a pénteki számban jelent meg.

Leszögezte, hogy a kormány minden szükséges intézkedést meghozott. Egyetértett azzal, hogy szabályok betartására vonatkozó első tapasztalatok kedvezőek.
Kásler Miklós elmondta, hogy tavasszal, a járvány kezdetén Magyarország stratégiája az volt, hogy amíg lehetett, az országhatárokon feltartotta a vírus behurcolásának a lehetőséget, utána izolálta a fertőzötteket, és "ez vezetett ahhoz a rendkívüli eredményességhez, amivel az első hullámot ki tudtuk védekezni".

"Július végén a vírus görbéje teljesen ellaposodott, és hosszú ideig egy-két tucat volt a napi fertőzésszám. Ezért lehetett liberalizálni a szabályozást, ám a külföldi nyaralások után az itthoninál fertőzöttebb területekről ismét behurcolták a vírust" - fejtette ki. Az emberek fegyelmezettsége enyhült, ezért kellett most lényegesen szigorúbb intézkedéseket kellett hozni.

Kijelentette:

"Felelősséggel azt tudjuk mondani, hogy a mostani számítások szerint körülbelül a december hatodika, tizedike közötti időszakig jelentősen növekedni fog a fertőzöttek száma. Összesen 26-28 ezer kórházi, infektológiai ágyra lehet szükség, és körülbelül négyezerötszáz intenzív ágyra."

Ezt ebben az időszakban a magyar egészségügy tudja biztosítani - tette hozzá.

A fotó illusztráció. Forrás: MTI/Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI)/-

A kormány eddig hetvenhét kórházat jelölt ki a Covid-betegek kezelésére, az összes NEAK-finanszírozott ágyaik negyven százalékáig. Ennyit kell előkészíteni arra, hogy tudják fogadni a betegeket, míg az összes ágy hét százalékát kell intenzív ellátáshoz előkészíteni, ahol, ha szükséges, lélegeztetést is biztosítani kell - szögezte le.

A tervezhető műtétek elhalasztásáról Kásler Miklós azt mondta, ezzel tehermentesíteni lehet az intenzív orvosokat és az asszisztenseiket a rutinfeladatok egy része alól, és be lehet vonni őket a rászoruló fertőzöttek ellátásába.

A vírus elleni vakcina kifejlesztéséről a miniszter kijelentette, hogy rendkívül szigorú eljárásrendet kell betartani. Száz feletti a vakcinafejlesztési kísérletek száma, és ezek közül körülbelül tíz elég előrehaladott állapotban van. Mint mondta, nagy a valószínűsége annak, hogy belátható időn belül elindulhat egy biztosan hatásos vakcina gyártása és forgalmazása, olyané, amelynek nincs szövődménye. Hozzátette, hogy "ameddig ezek a körülmények nem teljesülnek, Magyarországon biztos, hogy nem fogjuk a vakcinákat használni".

"Ha hatásos vakcinációt tudunk megfelelő mennyiségben biztosítani, akkor a járvány megfékezhető, és a fertőzöttek száma jelentősen csökkenni fog" - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.