A gyerekekre is veszélyes lehet a koronavírus új mutációja

Forrás: Phanie via AFP/VOISIN/PHANIE/Voisin -
mutáció gyerekek koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mintegy 70 százalékkal gyorsabban terjed, és úgy tűnik, sajnos a gyerekekre is veszélyesebb lehet a koronavírus új mutációja, amely Angliában ütötte fel a fejét.

Az Egyesült Királyságban már megjelent a koronavírus új mutációja, amely 70 százalékkal gyorsabban terjed, ezért jóval veszélyesebb. Friss kutatások most arra mutattak rá, hogy sajnos a gyerekek szervezetét is intenzívebben támadja a betegségnek ez a variánsa.

A fotó illusztráció. Forrás: Phanie via AFP/VOISIN/PHANIE/Voisin

Eddig a gyerekek miatt nem kellett aggódni, rajtuk ugyanis a legtöbb esetben szinte észrevétlenül átment a koronavírus, ám úgy tűnik, ennek most vége.

"A vizsgálatok szerint az új mutáció könnyebben megfertőzi a gyermekeket" – mondta Neil Ferguson professzor a Reuters-nek.

A szakértő elmondta, most igyekeznek arra választ találni, hogyan hat rájuk pontosan, lehet–e esetleg olyan súlyos a kimenetele a fertőzésnek, mint az idősebb korosztálynál. Ugyanis eddigi kutatások szerint ez a mutáns vírus másképpen viselkedik az emberi szervezetbe jutva.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.