Eddig azt hitték ez nem lehetséges: az anyaméhen belül fertőződött meg a magzat koronavírussal

Forrás: Shutterstock -
terhesség koronavírus magzat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 8. hónapban kapta el a koronavírust egy kismama Bulgáriában, ezáltal pedig a magzat is megfertőződött az anyaméhben.

Bulgáriában egy 8 hónapos kismama elkapta a koronavírust, majd kiderült, hogy a magzat is megfertőződött.
Mivel a baba visszamaradást mutatott a fejlődésben, ezért császármetszéssel hozták a világra, 2,75 kilogrammal és 46 centiméterrel.

„Az anya megfertőződése a Coviddal, a magzat kórképe (a terhesség alatti növekedés visszamaradása, a magzatvíz csökkenése), valamint az újszülött baba szervezetében kimutatott antitestek megerősítik a gyanút, miszerint a gyerek az anyaméhben fertőződött meg" – mondta el Ilijan Trajanov, Pazardzsik városi kórháza szülészeti osztályának vezetője.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

A baba és anyuka is jól vannak a császármetszés után, de az orvosok még vizsgálják a kislányt.
Eddig még nem volt arra tudományos bizonyíték, hogy egy magzat az anyaméhen belül is megfertőződhet – tudatta a L'Unione Sarda.

Többször vizsgálták már a kérdést, a bostoni Massachusetts General Hospital orvosai arra jutottak, hogy egy állapotos kismama nem képes átadni a magzatnak a koronavírust. Erre most ez az eset rácáfolt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.