Orosz Bernadett műtét bántalmazás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Orosz Bernadett újból kés alá feküdt, ugyanis még nem értek véget a megpróbáltatásai.

Orosz Bernadettet 2019. novemberében verte meg brutális kegyetlenséggel az akkori párja, K. István. A nyugalmazott alezredes felismerhetetlenné tette Bernadett arcát, és olyan komoly sérüléseket okozott, hogy még egy évvel később is műtéti beavatkozásra szorul.

K. István polgári pert indított Bernadettel szemben, melynek részleteiről itt írtunk. Bernadett pedig rágalmazás és becsületsértés miatt jelentette fel a férfit. A felek ennek kapcsán találkoztak a Miskolci Törvényszéken 11 hónappal az incidens után.

"Összesen 3 olyan bántalmazás kapcsán folyik az eljárás, amit a súlyos testi sértéssel gyanúsított férfi ellenem követett el. Véleményem szerint már mindhármat sikerült bizonyítani, a nyomozást vélhetően rövidesen le fogják zárni" - mondta Bernadett a Borsnak.

Azt meséli, a távolságtartási végzést meghosszabbították, illetve elárulta, hogy eközben újabb műtéti beavatkozáson kellett átesnie.

"A többórás plasztikai beavatkozás során az arcomat próbálták helyrehozni. Még az orromon is lenne mit változtatni, de a műtétet követően olyan szörnyű érzések fogtak el, amiket a megverésem után éreztem. A hajam véres volt, az arcom pedig brutálisan bedagadt, alig tudtam mozdítani a fejemet. Teljesen újraéltem a bántalmazásom utáni fájdalmakat" - folytatta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.