Ettől függ, hogy ősszel szükség lesz-e újabb oltásra

oltás Virológus koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem biztos, hogy ősszel újra meg kell ismételni a koronavírus elleni védőoltást. Ez nagyban függ az akkori járványügyi helyzettől, illetve egyéb tényezőktől.

Szakértők szerint fél évig biztosan védenek a vakcinák, de valószínűleg ennél jóval tovább is. Ám az, hogy ősszel újra kell-e oltatni nem csak ettől függ.

„Az, hogy kell-e emlékeztető oltás, a vakcinán kívül a járványügyi helyzet is befolyásolja. Önmagában nem lehet előre megjósolni, hogy szükséges-e" – mondta a Borsnak Dr. Rusvai Miklós virológus professzor.

A fotó illusztráció. Forrás: AFP/2020 Anadolu Agency/Alex Nicodim

Normál körülmények között azt reméljük, hogy nyár végére a fejlett világokban lecseng a járvány, ősszel már csak alkalomszerűen üti fel a fejét a vírus, úgy, mint az influenza,

Ha esetleg olyan mutáns üti fel a fejét, ami ellen gyengének bizonyul a védelem, akkor is szükséges lehet az újabb oltás. Ám egyelőre ilyenről nem tudni Dr. Rusvai Miklós szerint.

„Én azt gondolom, fél évnél tovább is adhatnak immunitást a vakcinák, azonban a két évet már túl hosszú időnek tartom. Ennyi idő alatt akár teljesen át is alakulhat a vírus, ezért ilyen hosszú időben bizakodni értelmetlen" – árulta el az orvos.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.