Rusvai Miklós víruskutató védőoltás mutáció koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még véget sem ért a második hullám, már itt is van a harmadik a brit mutáció miatt. Sokakban felmerül a kérdés, vajon a védőoltások hatékonyak-e a mutációkkal szemben is?

Az ismert virológus, Rusvai Miklós szerint több, mint 10 ezer mutáció létezik, de ezek közül csak néhány lett híres, mint pl. a brit, a dél-afrikai vagy a brazil mutáns. Ezek azért veszélyesek, mert a korábbiaknál jóval nagyobb a fertőzőképességük, mivel könnyebben kapcsolódnak a sejtjeinkhez, és ott ráadásul nagyobb számban is képződnek.

Az, hogy melyik szervet támadja meg, és hogy milyen súlyos betegséget okoz, egyelőre egyik variánsnál sem változott" – mondta Rusvai Miklós a Metropolnak.

Rusvai Miklós virológus, egyetemi tanár, az MTA doktora Forrás: YouTube

A legtöbben amiatt aggódnak, hogy a védőoltások hatékonyak-e a mutánsokkal szemben is. A szakember szerint azonban nem kell aggódniuk:

- nyilatkozta a virológus.

Rusvai Miklós azonban azt is kiemelte, hogy ne legyenek illúzióink, a koronavírus még sokáig velünk marad, de idővel megszelídül és olyan lesz, mint az influenza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.