Baranyi László tüdejében vérrögök maradtak a koronavírus-fertőzés után

Forrás: József Attila Színház -
maradvány Baranyi László vérrög koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Baranyi László még nem épült fel teljesen a koronavírusból.

Ahogy azt korábban megírtuk, Baranyi László is megfertőződött a koronavírussal, annak ellenére, hogy távolságot tartott és izoláltan élt. A színművész, akit a legtöbb ember a Família Kft.-ből ismer, még februárban lett beteg, de szerencsére azóta már sokkal jobban érzi magát. Sajnos azonban úgy tűnik, vannak szövődmények, amelyekkel szembe kell néznie:

"Zavar, hogy a fülem is pattog, és az egyensúlyérzékem sincs rendben, a kórházban csak tapogatózva tudtam közlekedni" - mesélte a színművész, aki rengeteget fogyott a betegsége miatt.

Forrás: József Attila Színház

"Elsőként szeretnék berúgni, és elénekelni, hogy „Ezt is megúsztam!". De ami sokkal fontosabb, az egész nyarat az unokámmal akarom tölteni. Ehhez még lábra kell állnom, mindent megteszek érte. Vérrögök maradtak a tüdőmben, gyógyszereket szedek, de talán jó úton haladok" - írta meg a Bors.

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.