Jobb, ha tudod: a túl gyakori kézfertőtlenítés visszafelé sülhet el!

Forrás: Shutterstock -
egészségtelen kézfertőtlenítő magazin egészség koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus-járvánnyal együtt beköltözött az életünkbe a kézfertőtlenítők mindennapos használata, és bár sokan eddig is előszeretettel fertőtlenítették kezeiket, most a legtöbben kézmosás helyett is ezeket az alkoholtartalmú készítményeket használják. Pedig a túlzásba vitt kézfertőtlenítéssel több kárt teszünk, mint hasznot...

Gondoltad volna, hogyha túl sokszor használod a kézfertőtlenítő szereket, akár a fertőzések terjedését is elősegítheted? Pedig így van! Valahol érthető a kézfertőtlenítő felkapottsága, hiszen nagyon praktikus: kis helyen elfér, és egy pillanat alatt eltűnteti az esetleges baktériumokat. Csak elővesszük, belenyomunk, esetleg ráfújunk egy keveset a kezünkre, kicsit elkenjük, és már el is tűntettük a bacikat és a koszt. Ennél egyszerűbb, gyorsabb, és hatékonyabb szer nem igen létezik manapság, azonban a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy amikor lehetőség van rá, fertőtlenítés helyett válasszuk a jól bevált szappanos kézmosást, ugyanis a kézfertőtlenítő szerek károsak az egészségre!

Triklozán tartalmú fertőtlenítők

Az alkohol-alapú kézfertőtlenítőkben van valamilyen alkohol, például etil-alhokol, vagy benzil-alkohol, ami antibakteriális összetevőként működik, illetve tartalmaznak vizet, illatanyagot és glicerint.

Vannak nem alkohol-alapú változatok is, amikben annak érdekében, hogy pótolják az antibakteriális hatóanyagot, triklozánt alkalmaznak. A szakértők úgy vélik, ez az anyag hosszútávon komoly egészségügyi károsodást okoz, így érdemes rápillantani a fertőtlenítő összetételére, mielőtt a kosarunkba dobjuk, és szorgosan használni kezdjük. Bár, nem minden esetben derül ki, pontosan mit tartalmaznak ezek a szerek.

A triklozán egy olyan klórozott, aromás vegyület, amit fertőtlenítő-, gomba és baktériumölő szerként használnak. Sok mindenben megtalálható, például kézfertőtlenítőben, fogkrémben, folyékony szappanban, de ágyneműben és sportruházatban is előszeretettel használják. Az utóbbi években megrendült a triklozán iránti bizalom, és a benne rejlő kockázatok miatt kevésbé használják, azonban van egy kiskapu: az Európai Uniós és a magyar szabályozás szerint a kisebb mértékű felhasználást nem kötelező feltüntetni.

Érdemes rápillantani a fertőtlenítő összetételére, mielőtt a kosarunkba dobjuk Forrás: Shutterstock

Ezért káros:

A triklozán hatására a baktériumok rezisztenssé válnak az antibiotikumokkal szemben, ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy a triklozán-tartalmú kézfertőtlenítők rendszeres használatával pont az ellenkező hatást érjük el, mint amit szeretnénk: minél többet használjuk, annál kevésbé leszünk ellenállóbbak a betegségekkel szemben.

Egyes források szerint ez a fertőtlenítőszer a hormonokra sincs jó hatással, és képes felborítani a hormonháztartást, egy 2011-es vizsgálat pedig azt bizonyítja, hogy azok, akik rendszeresen használtak ilyen típusú kézfertőtlenítőt, hatszor nagyobb eséllyel kapták el az akut gyomor-bélhurutot.

Alkoholos kézfertőtlenítő

Nem csak a triklozán káros hatásai miatt érdemes odafigyelni a kézfertőtlenítőkre. Az illatosított fajtáknál fennáll annak a veszélye, hogy olyan mérgező kémiai vegyületeket tartalmaz, amik károsíthatják a hormonrendszert. A fentebb említett alkoholtartalmú készítményeknek akár 65-90%-a is alkohol lehet, ami szárítja a bőrt, károsítja a bőrsejteket, lebontja a természetes védőréteget, ezzel növelve a bőrgyulladás kialakulásának az esélyét.

Kimutatták például, hogy az alkoholos készítmények gyengíthetik az immunrendszert, és túl gyakori használat mellett épp az ellenkező hatást érhetjük el velük.

Természetesen szükség van a kézfertőtlenítőkre, és nagyon hasznosak tudnak lenni, pláne most, járvány idején, azokban a szituációkban, amikor képtelenek vagyunk szappannal kezet mosni.

A két fő összetevő, az alkohol és a triklozán mellett az illatanyagok is okozhatnak problémákat: nagy eséllyel tele vannak olyan kémiai vegyületekkel, amik szintén károsíthatják a hormonrendszert.

Az alkoholtartalmú készítményeknek akár 65-90%-a is alkohol lehet, ami szárítja a bőrt, lebontja a természetes védőréteget, ezzel növelve a bőrgyulladás kialakulásának az esélyét Forrás: Shutterstock

Kézfertőtlenítő helyett szappan+víz

A fertőtlenítők helyett tehát érdemes szappan és víz segítségével megszabadulni az esetleges baktériumoktól. Ha olyan helyzetben vagyunk, amikor ezek nem állnak rendelkezésre, jó szolgálatot tesznek a zselés, vagy folyékony kézfertőtlenítők is, de nagyon kell ügyelni arra, hogy ne vigyük túlzásba a használatukat, hiszen amellett, hogy kiszárad a bőrünk,

túl steril környezetet teremtünk magunknak, ami miatt gyengülhet a szervezetünk védekezőképessége.

Ide kattintva kipróbálhatod a Life.hu tünetkeresőét, amelynek segítségével megtudhatod, milyen betegségre vagy egészségügyi problémára utalhatnak panaszaid.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.