Évről évre visszatér a koronavírus? Szlávik János elárulta, mire számíthatunk

járvány Szlávik János koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szlávik János szerint noha a koronavírus még nem tűnik el egyhamar az életünkből, arra szerencsére nem kell számítani, hogy visszatér majd minden évben.

Többször hallhattuk már, hogy a koronavírus ezentúl az életünk része lesz, jobb ha hozzászokunk. Szerencsére azonban már megérkeztek az oltások, és tudunk ellene védekezni. Szlávik János azonban újabb jó hírrel szolgált az M1-nek adott interjújában.

Szlávik János szerint a koronavírus nem tér majd vissza. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az infektológus elmondta, az biztos, hogy még egy ideig nem fogunk teljesen megszabadulni a Covid-19 vírustól, de szerencsére nem fog visszatérni évről évre, mint az influenza. Az emberiség ugyanis le fogja győzni ezt a betegséget.

Szlávik János arról is beszélt, az újrafertőződés aránya nagyon kicsit, így aki már elkapta a vírust, kevés eséllyel betegszik meg újra. Nekik éppen ezért egy védőoltás is elegendő.

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.