Müller Cecília elmondta, lesz-e szükség harmadik oltásra

Forrás: MTI/Vasvári Tamás -
vakcina védőoltás Müller Cecília
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hétfőn is megtartotta szokásos online sajtótájékoztatóját az Operatív Törzs. Az országos tisztifőorvos közölte a legfrissebb járványügyi adatokat és szóba került a harmadik oltás is.

Nemrég reppent fel a hír, hogy egyes embereknél nem nyújt kellő védelmet a kínai vakcina. Még a vakcina gyártója is elismerte, hogy nem olyan hatékony, mint amire számítottak, de így is érdemes beadatni. Bár Gulyás Gergely azt állította, hogy a kínai vakcina hatásosabb, mint a nyugati oltóanyagok. Ennek kapcsán merült fel sokakban a kérdés, lesz-e szükség harmadik védőoltásra is.

Müller Cecília, országos tisztifőorvos. Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Müller Cecília szerint azonban most nem azzal kell foglalkozni, hogy mennyi antitestet mérünk, hanem védetté kell válni a vírussal szemben. Mivel az összes vakcinát a világon veszélyhelyzeti körülmények között engedélyezték, így bármelyik vakcina esetében előfordulhat, hogy szükség lesz majd egy harmadik oltásra. Erről azonban nincs még elég adat és tapasztalat.

Ha bármilyen tüneteket észlel magán, használja Tünetkereső webalkalmazásunkat. A tünetkereső segítségével megtudhatja, hogy milyen betegségre, egészségügyi problémára utalhatnak panaszai.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.