5 gyakorlat, ami segít elkerülni a mozgáshiány okozta szövődményeket

Forrás: Shutterstock -
magazin egészség ülő életmód mozgás gyakorlatsor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A járványhelyzet miatt teljesen átalakult az életünk az elmúlt egy évben. Ez igaz a sportolási szokásainkra is, sokkal kevesebb lehetőségünk mozogni és a különféle sportágak közül választani. Nem beszélve arról, hogy a home office miatt a napunk nagy részét a laptop előtt töltjük görnyedve, amelynek már rövid idő után is jelentkeznek a mellékhatásai. Most mutatunk 5 olyan gyakorlatot, ami segít a testünket egy kicsit átmozgatni, regenerálni egy fárasztó munkanap után.

Bemelegítés

Minden edzés előtt elengedhetetlen bemelegíteni az izmainkat, rugalmasabbá tenni a testünket, ami főként azért is fontos, hogy elkerüljük a sérüléseket. Csináljunk néhány fejkörzést, karkörzést, törzsdöntést, fussunk néhány percig egy helyben, végül mozgassuk át a térdeinket és a bokáinkat.

Minden edzés előtt elengedhetetlen bemelegíteni az izmainkat Forrás: Shutterstock

Törzsemelés

Feküdje hasra a talajon és összekulcsolva tegyük a kezeinket a homlokunkra. Mellkasunkkal távolodjunk el a talajtól, viszont a csípőnket és a lábainkat szorítsuk erősen a talajhoz. Tartsuk meg néhány másodpercig a felsőtestünket a levegőben, majd engedjük vissza lassan a földre. Végezzünk a gyakorlatból 10-12 ismétlést 3 körben.

Repülő

Ezt a gyakorlatot is a talajon végezzük. Feküdjünk a hasunkra és a csípőnket erősen szorítsuk a talajhoz. A kezeinket tegyük a tarkónkra, a fejünket végig hajtsuk lefelé. Emeljük meg a törzsünket, nyújtsuk ki oldalra a kezeinket, majd vissza a tarkóra és engedjük le szép lassan a mellkasunkat, vissza a talajra. 10-12 ismétlés, szintén 3 körben.

Feküdjünk a hasunkra és a csípőnket erősen szorítsuk a talajhoz Forrás: Shutterstock

Felülés térdhúzással

Hanyatt feküdjünk le a földre, húzzuk fel a térdeinket, a talpaink maradjanak a talajon, sarkainkkal minél jobban próbáljunk meg közelíteni a fenekünkhöz. Kezeinket tegyük a tarkónkra és emeljük meg a felsőtestünket. Ezzel egy időben az egyik lábunkat is emeljük meg és a térdünkkel minél inkább közelítsünk a mellkasunkhoz. Ezt követően a lábunkat és a felsőtestünket is engedjük vissza a talajra. Ismételjük meg a gyakorlatot 10 alkalommal, 3 körben.

Karkörzés

Álljunk fel és helyezkedjünk el csípőszéles terpeszbe és vegyünk a kezünkbe egy-egy fél literes, vagy akár egy másfél literes súlyt vagy vizes palackot. Karjainkat emeljük fel oldalsó középtartásba, kézfejünket pedig hajlítsuk úgy, hogy az ujjaink felfelé nézzenek. Ebben a helyzetben végezzünk 10 kicsi körzést előre és ugyanennyit hátra, ezután leengedhetjük a karjainkat magunk mellé. Ezt ismételjük meg háromszor.

Álljunk fel és helyezkedjünk el csípőszéles terpeszbe és vegyünk a kezünkbe egy-egy fél literes palackot Forrás: Shutterstock

Csípőemelés nyújtott lábbal

Feküdjünk hanyatt a talajon, az egyik lábunkat nyújtsuk ki, a másikat húzzuk fel. Ebben a pozícióban emeljük meg a csípőnket, eközben a kinyújtott lábunk végig maradjon nyújtva. Akkor végezzük helyesen a gyakorlatot, ha a talajon lévő lábunk térde, a vállaink és a csípőnk egy egyenest alkot. Végezzünk el a gyakorlatot mindkét lábbal 10-10 alkalommal, 3 körben.

Nyújtás

Bármilyen mozgásformát is végzünk, fontos a gyakorlatok után lenyújtani az izmainkat. Ügyeljünk közben a helyes légzésre és arra, hogy minden pozíciót legalább 8-10 másodpercig tartsunk ki.

Bármilyen mozgásformát is végzünk, fontos a gyakorlatok után lenyújtani az izmainkat Forrás: Shutterstock

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.