Megrázó beszámolók emberektől, akik megjárták a Covid-intenzívet: "Három hét esett ki az életemből"

Forrás: Shutterstock -
intenzív ellátás covid lélegeztető gép koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus 2020 márciusa óta írja át a mindennapokat. A járvány sajnos rengeteg életet követelt, sokan pedig a halál torkából jöttek vissza, és keserves harcok árán végül lekerültek a lélegeztetőgépről.

A Ripost olyan covid túlélők beszámolóit gyűjtötte csokorba, akik élet-halál között lebegtek, de végül lejöttek a gépről.

„Sajnos én is tudom, hogy milyen lélegeztetőgépen lenni, 3 hét esett ki az életemből. Amikor felébredtem, azt sem tudtam, mennyi idő telt el. A tüdőm 80 százaléka ráment és azóta is oxigént kell még használnom"

-mesélte a lapnak Zsófia.

„Én is átestem ezen. Hosszú küzdelem volt ez, nem csak a magam, de az orvosok, ápolók részéről is. 24 napig voltam gépen és 90 napig a kórházban. Hálás vagyok, hogy túléltem„

-mesélte egy másik felgyógyult beteg, Mária.

Forrás: Shutterstock

János: „Én is átestem ezen a szörnyű nyavalyán. Hasmenéssel és hányással kezdődött. Alig bírtam járni, mozogni a lakáson belül is. Az első héten 5 kilót leadtam. Aztán rosszabbodott a helyzet, bementem a kórházba. A CT eredmény láttán a doktor úgy döntött, hogy nem enged már haza. Aztán jött a lélegeztetőgép.

A kómás állapotból annyi emlékem maradt, hogy folyton szomjasnak éreztem magam, de nem tudtam inni kérni. Soha nem voltam ilyen beteg, pedig már kétszer operáltak is. Úgy érzem, hogy lett egy új születési dátumom."

„Édesapámmal egyszerre kerültünk az intenzívre. Őt hamarabb lélegeztetőgépre tették. Amikor visszajöttem, akkor tudtam meg, hogy ő már nem él. Ennyire tehetetlennek még nem éreztem magam, de az édesanyám és a húgaim miatt össze kell szednem magam. Remdesivirt kaptam és szteroidokat, már kezd vissza jönni az erőm„

-mondta Roland.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.