Élesben vizsgálták a Pfizer és az AstraZeneca vakcináját: így teljesítettek

Forrás: AFP/Jorge Guerrero -
vakcina hír AstraZeneca Pfizer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyon úgy fest, hogy fellélegezhet az, aki Pfizer vagy AstraZeneca vakcinát kapott, ugyanis a beoltott britek 96 százalékának szervezetében vannak antitestek egy hónappal az első dózis beadása után.

A University College of London kutatóintézete 8 517 embert vizsgált Angliában és Walesben. A kutatás azt bizonyítja, hogy a két vakcinával beoltottak 96,42 százalékának szervezete 28-34 nappal az első oltás után már rendelkezett antitesttel. A második dózis beadása után 7-14 nappal ez kicsit tovább növekedett, és már

a vizsgált személyek 99,08 százalékánál találtak antitestet

-írja a The Guardian cikke alapján a Blikk.

A kutatás vezetője, Dr. Maddie Shrotri úgy véli, igazán figyelemreméltó, hogy ilyen hatásosnak bizonyult ez a két vakcina, ráadásul külön öröm, hogy a résztvevők átlagéletkora 65 év volt, tehát az egyik kiemelten veszélyeztetett korcsoport tagjai is védettek a vírussal szemben.

Forrás: AFP/Jorge Guerrero

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.