"Anyu maga az isteni csoda" - Kiengedték a kórházból Zámbó Árpy 95 éves édesanyját

betegség Zámbó Árpy Anna néni kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Néhány hónappal ezelőtt rosszul lett és combnyaktörés szenvedett a Zámbó tesrvérek édesanyja, Anna néni. Az egész család aggódott a 95 éves asszonyért, aki súlyos műtéten esett át, ám most nagy az öröm, ugyanis hazatérhetett otthonába. 

"Nem tudok mást mondani, mint hogy anyu maga az isteni csoda. Olyan erő lakozik benne, amilyet korábban soha nem láttam egyetlen emberben sem. Persze, egész életében hihetetlenül erős volt, ahogyan a hite is, aminek szerintem hatalmas szerepe van abban, hogy minden bajból és betegségből fölépül (...) Most egy percre sem hagyjuk magára, bár főleg Marietta és Tihamér vannak mellette, hiszen ők egy házban élnek vele. Anyu ugyan mozogni még nem tud, de az étvágya már visszatért, ami nagyon jó jel. Napról napra javul az állapota, így engem nem lepne meg, ha a jövő hónapban induló Jimmy-emlékturné valamelyik közeli állomására már elkísérne minket" - mesélte Zámbó Árpy a Borsnak.

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.