Napi 12 doboz energiaitalt ivott, borzalmas, ami történt vele

Forrás: American Heart Association -
szívroham energiaital életmód
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy angol édesapa azért kezdett energiaitalt inni; mert éjszaka dolgozott. Ám annyira rászokott, hogy a végén már 12 dobozt ivott meg naponta Egy év után szívrohamot kapott, szerencsére túlélte.

Nem gondolta volna, hogy ennyire káros az energiaital az az angol férfi, aki napi 12 dobozzal is elfogyasztott belőle.

Az 53 éves Lee Kamen azért kezdte el inni, mivel bártulajdonosként gyakran éjszakázott. Ám egy idő után olyan szinten rászokott, hogy napi 8-12 dobozt is elfogyasztott belőle. Egy 24 dobozos kartont körülbelül 2-3 nap alatt megivott. Egy évig hódolt ennek a rossz szokásának ilyen mértékben, amikor is 2017-ben hirtelen összeesett minden előjel nélkül. Kiderült, hogy szívrohamot kapott. Szerencsére a kiérkező mentősök megmentették az életét.

A fotó illusztráció. Forrás: American Heart Association

Az orvos egyértelműen megállapította, hogy az energiaitalok miatt lett baja. Kamen nagyon meglepődött, ő ugyanis nem tudta, hogy ennyire káros az üdítő. Azóta természetesen leszokott róla, és igyekszik mindenki figyelmét felhívni arra, hogy ez milyen veszélyes lehet – írta az Independent.

Egy 16 éves magyar lány pedig néhány éve szívbeteg lett a mértéktelen energiaital-fogyasztástól. Kattints IDE az ő történetéért!

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.